Műemléki védés kezdeményezése

A kulturális örökségvédelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 29. § (1) bekezdése értelmében a műemléki védetté nyilvánítási eljárás építmény, történeti kert, történeti temetkezési hely, műemléki terület, valamint ezek maradványa vagy ezek rendeltetésszerűen összetartozó egysége vonatkozásában indítható, amennyiben ezek országos jelentőségű műemléki értéke feltételezhető.

A műemlékké vagy műemléki területté nyilvánítás hivatalból indul vagy a Miniszterelnökség Építészeti, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság Építészeti és Műemlékvédelmi Főosztályánál a kormányrendeletben meghatározott adattartalom megadásával kezdeményezhető a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet (továbbiakban: Övr.) 3. melléklet 1. és 2.6. pontok alapján.

A védésre javasolt műemléki érték tudományos illetve szakmai vizsgálatát, előkészítését a nyilvántartási hatóság folytatja le. A műemlékké nyilvánítás feltételeit az Övr. 16 § (1) bekezdése tartalmazza.

A miniszter az elkészült értékmeghatározó szakértői dokumentáció ismeretében hozza meg döntését.

A műemléki értékeket a miniszter rendeletben műemlékké/ műemléki területté nyilvánítja vagy megtagadja a védetté nyilvánítást.

A letölthető adatlaphoz csatolt tájékoztatóban további tudnivalók olvashatók.

A kezdeményezést elektronikusan a Miniszterelnökség Építészeti, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság Építészeti és Műemlékvédelmi Főosztályának címezve az vedes.muemlek@me.gov.hu e-mail címre vagy postai úton az 1357 Budapest, Pf. 6. címre kell benyújtani.

FájlFájltípusMéretFeltöltve
TÁJÉKOZTATÓ ÉS LETÖLTHETŐ ADATLAPdocx33.87 KB2021.04.01.