PublikációkBudaörs nem csak a Budakeszi járás legnagyobb, legnépesebb települése, de egyben az egyik legfejlettebb hazai település is. Történelmi, társadalmi és építészeti szempontból is izgalmas és fordulatos múltja van.
A Dokumentációs Központ tervtárában is megtalálható, 2002-ben készült településfejlesztési koncepció így fogalmaz: „A XVIII. század végén, XIX. század elején létrejött beépítés határozza meg Budaörs arculatát és hordozza történeti értékeit.” A város – amely alapvetően sváb település volt évszázadokon át – természeti adottságai okán elsősorban szőlőtermelő vidék volt a XIX. század végéig. Ennek építészeti nyomai a mai napig megtalálhatóak a településen barangolva: még mindig találkozhatunk présházakkal, kőboltozatos pincékkel jellemzően a Kő-hegy környékén, melyek ezt az időszakot idézik. Miután a filoxéra járvány elpusztította a szőlők jelentős részét, az őszibaracktermesztés felé fordultak a helyi gazdák, erről volt nevezetes a település a két világháború közötti időszakban.
A XX. század első felére jól prosperáló, gazdaságilag és kulturálisan is fejlett településként működött Budaörs. Ám a II. világháború és az azt követő évek megtörték a fejlődést és a lendületet, a legsúlyosabb változás a város életében az 1946–47-es kitelepítési időszak volt. Mivel Budaörs lakosságának jelentős része német volt, ez nagyon súlyosan érintette a települést, 1948-ra elveszítette lakosságának 85-90 %-át. Társadalmi, szociális, kulturális szempontból is megszenvedte Budaörs ezt az időszakot, szétesett egy addig jól működő és összetartó városi struktúra. Ezek a változások hatással voltak a város építészetére, épületállományára is, hiszen teljes „újratervezés” következett: a megváltozott társadalmi összetétel, a világháború utáni helyreállítás és ipari fejlődés/fejlesztés mind hatással voltak a környezetre, az építészetre. Eltűnt a pincefalu egy része, de az egyházi épületek is komoly károkat szenvedtek. A településszerkezet természetes módon reagált a világ változásaira: már nem a mezőgazdaság, állattartás, gyümölcstermesztés, gazdálkodás volt jellemző, hanem a lakóházak, szolgáltatások, ipari épületek kialakítása.
A jelentősebb épületek közül Budaörs központjában, a Templom téren áll 1752 óta a Nepomuki Szent János-templom. A késő barokk, kora klasszicista vonásokkal rendelkező épületet a későbbiekben kibővítették, majd egy villámcsapás következtében 1844-ben teljesen újjá kellett építeni. Az 1855-ben épült Kő-hegyi kápolna köveit a második világháborút és a kitelepítést követően széthordták, 2003-ban a helyi lakosság és a kitelepítettek leszármazottai újjáépíttették. A település helytörténeti gyűjteménye, a Jakob Bleyer Heimatmuseum stílusosan az 1880-as évek végén, Wéber János által épített tornácos polgárházban található.
A már idézett településfejlesztési koncepció is mutatja a folyamatos törekvést az épített örökség és a változó igények összehangolására: „A Kőhegy beépítési struktúrája speciális szabályozást igényel, ahol cél az utcahálózat és a történeti értékű telekstruktúra megtartása úgy, hogy lehetőség nyíljon a korszerű életkörülményeket biztosító lakóépületek elhelyezésére a meglévő pincerendszerek, értékes épületek megtartásával, felhasználásával.” Több régi épület új funkciót és ezáltal gazdát kapott, így például a hajdani, Zichy-család birtokaihoz tartozó gazdasági épület ma Zichy Majorként részben kávézó, részben kulturális-közösségi tér különböző programokkal, vagy a régenvolt Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület szertárépülete jelenleg kávézóként-étteremként üzemel. Az ófalu részen több olyan utca is található, ahol még mindig szinte kizárólag a XIX. században, XX. század elején épült, leginkább a település sváb hagyományait mutató házak sorakoznak, hol felújítva, hol némileg romos állapotban.
A napjainkban 30 000 lakosú Budaörs építészeti szempontból jelenleg igen eklektikusnak mondható: különösen a belső részeken találhatóak meg még a régi időkből fennmaradt XVII-XIX. századi lakóházak, illetve ezek átépített-korszerűsített változatai, de van a településnek a XX. sz. második felében beépült kertvárosi része is, illetve a nyugati városrészben az 1970-es, 80-as években létrehozott lakótelep. Nem beszélve a bevásárlóközpontok építészeti „dizájnjáról”, mely mostanra szintén szerves része a településképnek.
Lakótelep
A múltat idéző, épített örökségben bővelkedő sváb falu képét mutató városmag mellett a nyugati rész egy egészen más hangulatot, életérzést tükröz. Az 1970-es évek legelején fogalmazódott meg a budaörsi lakótelep létrehozásának igénye. A tervezés 1971-ben kezdődött, maga a folyamat 1986-ban zárult le. A nyugati városrész M1-M7 autópályához közel eső, addig gyümölcsösként vagy egyes vélemények szerint leginkább szeméttelepként funkcionáló területén jelölték ki a későbbi kb. 2000 lakásos lakótelep helyét a Pest Megyei Tanács és az OTP beruházásában. Az egyik korabeli beruházási programból kiderül, hogy eredetileg alagutzsaluzatos építéstechnológiával terveztek, de „időközben az építési technológia házgyári technológiára módosult.” Tehát az akkor modernnek és gyors megoldásnak számító középmagas házgyári panelos technológiát választották. A házgyári szekciótervek tervezője a Lakóterv volt, a technológiai tervező pedig a 43. ÁÉV, a beruházást a Pest Megyei Tanács Tervező Vállalat „koordinálta”.
A lakók alapvetően lakásszövetkezeti, illetve lakáshitellel magántulajdoni rendszerben vehették birtokba a lakásokat. 1975-re készült el az I. ütem: 5 szintes épületekbe költözhettek be a Lévai és Ifjúság utcában, majd 1978-ban készült el az első három 10 emeletes toronyház. Az I. és II. ütem során közel 600 lakás épült, majd az 1976-ban tervezett III. ütemben még 780 lakás. A lakások 49-52 nm-esek voltak, jellemzően 2 szobásak vagy 1+2 félszobásak. A III. ütemhez érve látszott, hogy a közintézményi infrastruktúrát is fejleszteni kell, így ekkor került sor bölcsőde, óvoda, iskola tervezésére, építésére is. A korabeli beruházási programokból látszik, hogy a beépítés mértékével megegyezően egyre fontosabb lett a közintézmények, parkolók, közterületek optimális kialakításának kérdése. Több tízezer négyzetméternyi közös zöldterülettel számoltak, sőt nem mulasztották el megjegyezni az akkori tervekben, hogy a 9,8 nm/fő zöldterület „kedvezőnek mondható”.
Az 1985-86-ban befejeződött „lakótelep-projekt” végére mintegy 2400 lakás készült el.
Az önkormányzat nem hagyta lepusztulni, elhanyagolttá válni a városrészt és pár évtizeddel később, 2009-ben a lakótelep korszerűsítéséről döntött. Ekkor 23 épület vehetett részt a panelpályázaton: a hőszigetelés, nyílászárók cseréje, gépészeti felújítások mellett szerencsére „elszürkülni” sem hagyták a lakótelepet: a homlokzat színezésével vidámabbak, modernebbek lettek a házak. A közparkok, játszóterek is megújultak, igyekeztek a modern kor elvárásaihoz és a lakók igényeihez igazítani mind esztétikailag, mind funkcionálisan.
Források:
Budaörs, településfejlesztési koncepció, 2002 - DKT/OTTT/2012/-307
Budaörs, Településképi Arculati Kézikönyv, 2017.
Budaörs, ÉNY lakótelep III. ütem beruházási program: DKT/OÉMT/PANEL/DUNABAU_43_ÁÉV/-11554
Budaörs, ÉNY lakótelep A-10 tip. 10 jelű épület DKT/OÉMT/PANEL/DUNABAU_43_ÁÉV/-9776:
Budaörs, ÉNY lakótelep A-10 tip. 9 jelű épület DKT/OÉMT/PANEL/DUNABAU_43_ÁÉV/-9778
kapolnak.hu
borítókép: Budaörsi borospincék, 1900 előtt - Fortepan/SZTFH Földtani Szolgálatának gyűjteménye/Eötvös Loránd