Publikációk„Villánykövesd. […] Villány közelében található. Látványossága szintén a festői pincesor, mely különleges fotótéma.” A Turista Magazin Magyarország A-tól Z-ig című, hazánk településeit megyénként mintegy lexikonként listázó, több számon át húzódó rovata – amely egy-egy település turistacsalogató nevezetességeit, látványosságait csupán két-három mondatban foglalta össze – Villánykövesd kapcsán, noha műemléktemploma és műemlékkápolnája is van, mégis a történelmi pincesort említette első helyen (1977). Cikkünkben utánajárunk a napjainkban rendkívüli népszerűségnek örvendő pincebejárásokkal, pincetúrákkal egybekötött borkóstolás hazai gyökereinek az ország egyik legnagyobb borvidékén megbújó kicsiny pincefalu, Villánykövesd történetén keresztül.
Magyarország „szőlővesszein nektárt csepegtettél” – a bor és a borfogyasztás szerepe az épített környezet védelmében
Magyarország földrajzi adottságai, azaz kontinentális klímája, a forró nappalokat és a hűvös éjszakákat nyújtó hosszú nyár és ősz lehetőséget adnának akár az ország egész területén történő szőlőművelésre is, azonban a szőlészet-borászat hagyományosan a domb- és hegyvidékekhez kapcsolódik. A mérsékelt övezet meleg-mérsékelt és valódi mérsékelt övén túl az éghajlati viszonyok alkalmatlanok az egyébként klímaérzékeny szőlő termesztésére, így hazánk határvonalat képez a szőlőtermő és a nem szőlőtermő országok között.
A 19. és a 20. század közepe között eltelt 100 évben hazánk megközelítőleg 200 ezer hektárnyi termőterülettel rendelkezett, amelyet a szocialista gazdaságpolitikai, gazdasági változások érzékenyen érintettek. Az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmus lehetővé tette, hogy negyed-félhektárnyi szőlőföldet a családok mint háztájit műveljenek, ami sokak számára jelentett keresetkiegészítést, azonban sem országos, sem nemzetközi viszonylatban nem vehette fel a versenyt a nagyüzemi szőlőtelepítéssel, -termeléssel és -feldolgozással. A megtermelt borokat minőségi osztályozás után a KGST-piacon belül és kívül egyaránt értékesítették: a jó minőségű, valutáért eladható borok nyugatra, a kevésbé jó minőségű, de nagy mennyiségben rendelkezésre álló borok keletre, a keleti blokk országaiba kerültek.
Az 1960-as, 1970-es évek fordulóján a szőlőültetvények száma és nagysága is csökkenésnek indult: míg 1959-ben 17, addig 1970-ben már csak 14 borvidéket tarthattunk számon. A nagyüzemi szőlészet-borászat tüneti kezelést tudott csupán nyújtani: bár 1973-ban csúcsmennyiséget termelt az ország, ez nem ellensúlyozta azt, hogy a termőterületek továbbra is csökkentek. Szerencsés fordulatot vett a gazdasági helyzet az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején, amikor bortermő tájaink újra bővülni kezdtek: 1977-ben 15, 1982-ben 16, 1990-ben pedig már 20 borvidéket számlált az ország. Jelenleg 22 ilyen területet tartunk számon: Sopron, Etyek-Buda, Nagy-Somló, Neszmély, Mór, Pannonhalma, Bükk, Tokaj, Eger, Mátra(alja), Szekszárd, Tolna, Villány, Pécs, Badacsony, Balaton-felvidék, Balatonfüred-Csopak, Balatonboglár, Zala (régebben: Balatonmelléke), Kunság, Hajós-Baja és Csongrád. Ezek hat, a szétszórtan fekvő kisebb területi egységeket összefogó borrégióba sorolhatók: a Balaton, az Észak-Pannon, a Pannon, a Duna, a Felső-Magyarország és a Tokaj borrégiókba. Villány és a közelében fekvő Villánykövesd, ahogy nevük is mutatja, szűken a Villányi Borvidék, tágan a Pannon Borrégió részét képezik.
Villány térsége jelenti a magyar szőlő- és bortermelés „mediterráneumát”: annak ellenére, hogy Villány kisváros csupán, 15 környező kistelepülést kapcsol magához a közigazgatás és az infrastrukturális viszonyok révén, s e komplex közösség metszéspontját a szőlő- és borgazdaságok jelentik. A villányi és Villány-környéki bortermelés hagyománya egészen az ókorig nyúlik vissza: a szársomlyó-hegyi római villa feltételezhetően szőlőbirtok központját jelentette, s egy valamivel későbbi, kora keresztény oltárkő megközelítőleg 50 hektárnyi szőlő telepítéséről tanúskodik. Bár a környék az ó- és a középkorban is lakott volt – s borai Nyugat-Európán keresztül Észak-Amerikába is eljutottak –, a török hódoltság idején elnéptelenedett: a 18. században – feltételezhetően a település adottságait felismerve – a megüresedett házakba, utcákba, városrészekbe szerb és német, németajkú telepesek költöztek, akik újszerű szőlő- és borkultúrát hoztak magukkal: saját fajtáikat, saját termelési és betakarítási módszereiket. Ennek köszönhetően sorolják ma a villányi régió borait „oltalom alatt álló eredetmegjelölésű”, azaz védett eredetű bornak.
Történelmi Pincesor Villánykövesden
Villánykövesd alig 400 lelkes kistelepülés a Villányi-hegység északkeleti oldalán: 57 műemlék és 20 védettséget nem élvező, de műemléki jellegű pincéjének köszönhetően mint „pincefalut” tartják számon a hazai szőlő- és borkultúra szerelmesei. Pincefalunak olyan településeket szokás nevezni, amelyek legalább 100, az épített környezet többi elemétől jól körülhatárolható, rendezett térszerkezetű területen több, egymáshoz szorosan illeszkedő utcaszerű sorban, egymáshoz közel elhelyezkedő pincével bírnak – Villánykövesd mellett ilyen például Bölcske vagy Sióagárd is.
„A mult század végén és a századforduló táján épült be a villányi bortermelő vidék villánykövesdi településének pincesora. A teleknélküli fürészfogas beépités egymás mellé sürün sorolt utcasorai festői képet adnak. A két utcasor egymás fölött szintkülönbséggel épült be…” [sic!] – írta Szigetvári János, a PÉCSITERV munkatársa, aki 1961-ben a villánykövesdi népi épületegyüttes védetté nyilvánítását előkészítő felmérést vezette. A felmérés dokumentációja a szöveges munkarész mellett fotográfiákat és akvarellrajzokat, illetve egy Bencze Zoltán által készített kisfilmet tartalmazott – utóbbi tétel sorsáról sajnálatos módon nincs tudomásunk. DKT/OÉMT/PÉCSITERV/-1926.
S valóban, a leírásnak megfelelően ma is látható az 1700-as évek második felétől kezdve előbb két, majd három sorban a domboldalba épített pincesor. A Harkánytól mintegy félnapi sétára fekvő Villánykövesd iránti Kádár-korszakbeli érdeklődés mögött a nagyváros nemzetközi üdülőhellyé történő fejlesztésének gondolata húzódott. Az Országos Idegenforgalmi Tanács megbízásából több állami építőipari vállalat közreműködésével készült az a húsz éves távlatban gondolkodó hatástanulmány, amely Baranya megye turisztikai lehetőségeit és korlátait igyekezett felmérni. Az elkészült távlati fejlesztési terv odáig merészkedett, hogy az egyes járások, járási települések adottságainak leírása mellett rangsorolta is azokat fejleszthetőségük szempontjából, így került Harkány a fejlesztési terv fókuszába, mint nemzetköziesíthető turistacélpont. Harkánytól egyébként alig valamivel maradt le Mohács, Orfű, Szigetvár és Villány, amelyeknek az országos üdülőhely funkcióját szánták.
Harkányt az 1960-as évek elején a terveknek megfelelően tervezték, ami nem csak a város infrastrukturális adottságainak, például csatorna- és vízvezeték-hálózatának fejlesztését vagy a fürdő bővítését jelentette, de a környező települések turizmusba való bekapcsolását-bekapcsolódását is magával hozta. A nagyívű rendezés keretében szanálták például a siklósi várdomb környezetét és állították helyre a szigetvári várrom környékét. A villánykövesdi pincesor védetté nyilvánítása is e projekt részeként valósult meg, azzal a határozott céllal, hogy a pincék ne csak mint használatban lévő vagy használaton kívüli mezőgazdasági melléképületek álljanak a helyükön, de a régi, rossz állapotban lévő építmények felújítása után azokban borkóstolókat, bormúzeumi tárlatvezetéseket lehessen tartani az odalátogatók számára.
Az Országos Műemléki Felügyelőség a pincék védetté nyilvánítása után sem hagyta magukra azok tulajdonosait az állagmegóvás és az állagjavítás kényszerével. Az Építési és Városfejlesztési Minisztérium utasítása szerint az OMF „éves fenntartási átalány” kiutalására volt jogosult, amelynek összege műemléki épület esetén 3000, műemlék jellegű épület esetén 2000, egyedülálló gazdasági épület esetén pedig – amilyenek az érintett pincék, pincesorok is – 500 forintot tett ki. Az anyagi hozzájáruláson túl a „műemlékesek” speciális építőanyagot is biztosíthattak, biztosítottak a gazdák számára, például nádat nádtetőhöz, zsindelyt zsindelytetőhöz. Mindezt azért, hogy a műemléki és műemléki jellegű épületeket, épületegyütteseket tulajdonosaik azok eredeti, egyedi valójában őrizzék meg az utókornak, s nem mellesleg a műemléki hatóság hatályos előírásainak megfelelően gondozzák a birtokukban álló épületeket. Az akkor műemléki védettséget élvező 60 villánykövesdi pince közül 39, azaz az épületállomány 65%-a szorult ilyen vagy ehhez hasonló, rendszeres vagy eseti állami támogatásra.
Felhasznált irodalom:
Kovács Dezső: Út a tömegtermeléstől a vidéki élménygazdaságig – Villány és a Villány-Siklósi Borút példája. Területfejlesztés és Innováció, 5. évf. 2. sz. (2011. május 25.)
Dr. Máté Andrea: Bormarketing, borkereskedelem. Szeged, PTE, 2019.
A villánykövesdi történelmi pincesor (https://villany.hu/szabadido/villanykovesdi-tortenelmi-pincesor/), utolsó megtekintés: 2023. 06. 14.
Felhasznált források:
Magyar Nemzet, 19. évfolyam, 197. szám (1960. augusztus 24.), 3.: Nemzetközi üdülőhellyé fejlesztik Harkányt (szerző nélkül). Dunántúli Napló, 30. évfolyam, 212. szám (1973. augusztus 13.), 6.: Felújítják a villánykövesdi pincesort – gyorssegély a javításra (M.L.).
Turista Magazin, 23. évfolyam, 2. szám (1977. február 02.), 18.: Magyarország A-tól Z-ig. Baranya megye III. rész.
Felhasznált források – gyűjteményeinkből:
DKT/OÉMT/PÉCSITERV/-1926. Villánykövesd, pincesor védett területté való nyilvánítás (népi műemlék kutatás, fotókkal)
DKT/BTI73/-3656. Villánykövesd pincesor népi műemléki együttes védett területté nyilvánításának dokumentációja.
DKT/OTTT/Egyéb/-880. Villány és körzete összevont rendezési terve II. : Villány Ördögárok zártkert részletes rendezési terve (Tervezési program, tervezet, műszaki leírás, tervek, népi műemlékek vizsgálata és azok hasznosítási javaslata, VI. ötéves tervi magánlakás-építés előkészítésének környezetvédelmi intézkedési terve)
DKT/BTI73/-984. Villánykövesd egyszerűsített általános rendezési terve.
BTI73/-811. Villánykövesd, egyszerűsített általános rendezési terv: vízügyi vizsgálat, környékvizsgálat, épületállag vizsgálat, környékterv, helyszínrajz.
DOKK/BTI/73/3656/01. Villánykövesdi pincék, 1961.
DOK/BTI/73/3656/02. Villánykövesdi pincék, 1961.
DOK/BTI/73/3656/05-07. Villánykövesdi pincék, 1961.