Kéttornyú jégpalotából a mirelit fellegvára

Mi köze a főváros századelős közellátási infrastruktúrájának egy 1990-ben épült Mirelite üzemhez? Napjainkban már természetes, hogy szezonon kívül is hozzájuthatunk bizonyos élelmiszerekhez, valamint különböző készételekhez. Mindez az élelmiszeripar technológiai fejlődésének volt köszönhető.

A 19. század végén a városatyák felismerték, hogy az iparosítás következtében végbemenő urbanizációs folyamatok új kihívások elé állították a településeket, így a különböző problémákat – pl. városi szegénység, közellátás – „aktív” és „reaktív” módon kezdték el kezelni. Ezek főként infrastrukturális, majd később szociális beruházásokat jelentettek.¹

Az 1896-ban alakult Magyar Élelmiszer Szállító Rt. (MÉSz) megbízásából a 9. kerületi Gróf Haller utcában 1906-ra épült fel a csupán „Hűtőházként” emlegetett hűtő- és fagyasztó raktár. A hatezer négyzetméteres, négyemeletes komplexum berendezését dr. Linde, egy wiesbadeni tanár tervezte: a gépházban ammóniák segítségével hozták létre a jeges levegőt, amit aztán csőrendszeren keresztül áramoltattak az épületen belül.²  

A korszakban egyre nagyobb figyelmet szenteltek az élelmiszerbiztonságnak is, így a Hűtőházban is külön osztályokba sorolták az élelmiszercikkeket: a baromfiféléket egyesével papírba göngyölték, a vajat hordóban raktározták, a tojást és gyümölcsféléket pedig fagyapottal bélelt ládákba helyezték.³ 

A komplexum évtizedekig hűségesen kiszolgálta a fővárosi lakosságot és az exportigényeket, a cég még terjeszkedni is tudott: 1942-ben egy majd’ tízezer köbméteres, kétemeletes hűtőházat építtettek a Király utcában.  Az épület súlyosan megsérült Budapest második világháborús ostromában, belövést kapott a tetőszerkezet és a manzárdkupolák is, de a működéshez szükséges mértékben helyreállították az épületet.⁵   

A dolgozóknak 1945 áprilisában kellett jelentkezniük, hogy felvegyék a munkát, a következő hónaptól pedig már újra működött a hűtés és raktározás, valamint a jég- és élelmiszerárusítás.  Fontos szerepet látott el az épület a főváros készleteinek tárolásában, ez azonban a fosztogatók figyelmét is felkeltette: 1947 augusztusában a MÉSz alkalmazottak részvételével többek között konzerveket, csokoládét és teát tulajdonítottak el több ízben a raktárból.  

1950-ben a korábbi gőzgépeket villanymotorokra cserélték, a belső tereket pedig korszerűsítették a dolgozók számára – ekkoriban már napi két vagon élelmiszer érkezett a mínusz 40 fokos helyiségekbe.  A konzervipar fejlődésével és az új technológiai újításokkal a tárolás is sokat változott: a nagyteljesítményű gyaluval felvágott főzeléktököt például kaporral együtt csomagolták polietilénbe, hogy aztán egykilós csomagokban kerüljenek lefagyasztásra.  Egyre több automata gépet állítottak munkába, így a feldolgozott nyersanyag mennyiségét is növelni tudták. 

Az 1960-as évektől kezdve egyre több modern hűtőház épült vidékszerte, ami a korszak élelmiszeripari fellendülésével volt összhangban.

„Képzeljen el egy fridzsidert, olyat, amit ma már sok háztartásban megtalálhat. Csakhogy a mi »hűtőszekrényünk«, ez a raktár 1200 vagon árut fogad magába. »Jégszekrényünk« fagyasztó része hűtőkompresszoros; ammónia töltésű berendezéssel állítja elő a mínusz húsz fokot, s az egész, hőszigetelt falú »szekrény« négy emelet magas.” 

– magyarázta az egyik technikus a kíváncsi újságíróknak 1966-ban.¹⁰  

A „Mirelite” egy olyan mozaikszó, amely beépült a hétköznapi nyelvbe is, eredetileg azonban a Mezőgazdasági és Ipari Rt. + Elite rövidítéséből származik. 1963-tól, a Hűtőipari Országos Vállalat működésével indult meg a termékek igazi felfutása. De mely termékek voltak igazán sikeresek? A közértes (ismét egy mozaikszó!) szerint a pacal, a vese-velő, a májgombóc és a málnakrém.¹¹  
 

Meglepő, de már az 1970-es években is ismerték a manapság népszerű liofilizálási módszert, amely fagyasztva szárítást jelent. A Hűtőház gyárként is funkcionált, itt készült az említett technológiával a Lió instantkávé, amelyről a sajtó csak úgy nyilatkozott, hogy a „Nesszkafénál jobb”. A drága eljárással készült termék legnagyobb megrendelője a MALÉV volt, amely évi 30 ezer üveget fogyasztott el.¹² 

Az 1980-as években ismét bővült a termékkínálat: császármorzsát, szendvicskrémet, körömpörköltet és salátakeverékeket találhattak a vevők a boltok polcain. A hűtőház és gyár épületegyütteseire ráfért már azonban a felújítás, a Magyar Hűtőipari Vállalat pedig egy mintaboltot is szeretett volna létesíteni.¹³  

A tervek megvalósításához azonban a szomszédos telekre volt szükség, az viszont a Gépipari Építő Vállalat tulajdonában volt, így a kerületi Tanács a gépgyárnak új területet ígért.  1987-ben nyilvános versenytárgyalást hirdettek rekonstrukciós és bővítési munkákra. Ennek keretében egy 1000–1200 rakathelyes tömbtárolásra és egy 2200–2300 rakathelyes felrakógépes magasraktár, komissiózó terem, rakodó és kiadó rámpák, demigrosz áruház, targoncatöltő állomás és egy 200 fős vegyes rendeltetésű épület született.¹⁵  

Az épületegyüttest az IPARTERV tervezte végül a ’80-as évek végén. Az aktuális vásárlói igényeknek megfelelve új termékek bevonásával (pl. tengeri halfélék) nyitott meg a mintabolt, ráadásul díjtalan házhozszállítást is vállaltak.  A rekonstrukciós épületek és a leamortizálódott régi hűtőház már nem tudta beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, nem tudtak versenyezni a nyugati termékekkel. Az épületeket eladták és 100 éves évfordulóján a hűtőházat lebontották.
 

Felhasznált források:

• DKT/OÉMT/IPARTERVPAUSZ/-K-1/831/8: Budapest, Hűtőipari Vállalat gyár rekonstrukciós bővítés vegyes rendeltetésű épület kiviteli terv
• DKT/OÉMT/IPARTERVPAUSZ/-K-76/831/9: Budapest, IX. Hámán Kató utcai Hűtőipari Vállalat rekonstrukciójának és bővítésének kiviteli terve
• Sajtó: Esti Hirlap (1975), Fővárosi Közlöny (1942), Kirakat (1984, 1990), Lobogó (1966), Magyar Hirlap (1928, 1987), Népszava (1985)
   

Felhasznált irodalom:

• Fecske Gábor László: Eltűnt épületek nyomában – A Ferencvárosi Hűtőház (https://vasarnap.hu/2024/10/30/eltunt-epuletek-nyomaban-ferencvarosi-hutohaz/)

• Sipos András: Városgazdálkodás és községesítési politika Budapesten 1890–1914. In: Történelmi Szemle, 38. évf. 2-3. sz. (1996) 229–276. pp.

Végjegyzetek:

1. Sipos 1996. 229-230.
2. A Budapesti Hűtőháznál csak a hamburgi nagyobb. Magyar Hirlap, 38. évf. 292. sz. (1928)
3. A Budapesti Hűtőháznál csak a hamburgi nagyobb. Magyar Hirlap, 38. évf. 292. sz. (1928)
4. Építési engedélyek. Fővárosi Közlöny, 53. évf. 15. sz. (1942)
5. Fecske Gábor László: Eltűnt épületek nyomában – A Ferencvárosi Hűtőház (https://vasarnap.hu/2024/10/30/eltunt-epuletek-nyomaban-ferencvarosi-hutohaz/) 
6. Cím nélkül. Szabad Nép, 3. évf. 8. sz. (1945); Hűtőház! Közraktár! Jéggyár! Magyar Nemzet, 1. évf. 13. sz. (1945)
7. 100.000 forintos lopás a MÉSz hűtőházában. Magyar Nap, 1. évf. 23. sz. (1947)
8. Mínusz 40 fokon. Független Magyarország, 12. évf. 48. sz. (1950)
9. A főváros jégszekrénye. Népszava, 87. évf. 154. sz. (1959)
10. Utazás Mirelitiába. Lobogó, 8. évf. 49. sz. (1966)
11. Utazás Mirelitiába. Lobogó, 8. évf. 49. sz. (1966)
12. Lio hűl a fridzsiderben. Esti Hírlap, 20. évf. 248. sz. (1975)
13. A jég hátán élnek. Kirakat, 28. évf. 10. sz. (1984)
14. Műjégpálya a Ferencvárosban? Népszava, 113. évf. 15. sz. (1985)
15. Versenytárgyalások. Magyar Hírlap, 20. évf. 183. sz. (1987)
16. Mélyhűtött újdonságok. Kirakat, 34. évf. 9. sz. (1990)