A jogszabályi határidő előtt elérhető az új e-tanúsítás alkalmazás, vagy hivatalos nevén az Épületenergetikai Tanúsítványok Országos Nyilvántartása. Hiteles tanúsítványt előállítani még nem lehetséges benne. Ugyanakkor a felülettel ismerkedni, keresni a tanúsítványok közt, és próbálgatni a tanúsítvány előnézet generálást már lehet!
A rendszert az https://www.oeny.hu/oeny/e-tanusitas/ linken lehet elérni.
Sok megkeresést kaptunk a különböző piaci szereplőktől, akik mind más-más információt szerettek volna megtudni. Milyen lesz az új tanúsítvány? Mely adatok lesznek nyilvánosak? Elérhetőek maradnak-e a régi tanúsítványok? Vannak-e már konkrét példa tanúsítványok? Hogyan kell értelmezni ezt-és-azt a jogszabályi paragrafust?
Minden kérdésre nem tudjuk a választ, szeretnénk viszont a tőlünk telhető módon segíteni az energetikai piac szereplőit a váltásban való felkészülésre. Ezért úgy döntöttünk, hogy határidő előtt elérhetővé tesszük az új alkalmazást.
Hiteles tanúsítványt majd csak november 1-től lesz lehetséges előállítani az új rendszerben – addig is továbbra is a régi rendszerben tudnak a Tanúsítók hiteles tanúsítványt előállítani. Ezzel együtt már így is sok funkcionalitás megnézhető és kipróbálható az új felületen.
Az alkalmazás továbbra is fejlesztés alatt áll! Mind a funkcionalitás, mind az elérhető felületek bővülni fognak!
Kifejezetten kíváncsiak vagyunk, hogy Önnek mi a legfontosabb? Hogyan javíthatnánk a szolgáltatásunkon? Szóljon bele Ön is, hogy milyen sorrendben valósulnak meg a továbbfejlesztések!
Írjon nekünk a entanhelpdesk@e-epites.hu email címre! Észrevételeit megteheti itt is: https://docs.google.com/document/d/1kXdFVyF5tLTuO1H_TGsW8GvxoJr1jb4UsoTXhHw4t4o/edit?usp=sharing
Az ismert nehézségekről itt olvashat: https://www.e-epites.hu/hirek/amire-tanusitokent-keszulni-erdemes
Az e-tanúsítás alkalmazásba a tanúsító szakemberek töltenek fel fájlokat. Ezek a fájlok tartalmazzák az energetikai számítások mellett a helyszíni fotókat és a tanúsított ingatlan adatait is. A kapott fájlból állítja elő az alkalmazás a jogszabályban meghatározott tartalmú és küllemű Hiteles Energetikai Tanúsítványt.
Az alábbi linken elérhető egy olyan ún. Tanúsítvány Előnézet példa, amelyet az alkalmazás állított elő. Az adatokat a fejlesztő csapat adta meg, tehát azok egyáltalán nem felelnek meg a számítási módszertanoknak. A példa fájl arra jó, hogy általános képet kapjunk arról, hogyan fog kinézni egy tanúsítvány november 1 után.
A tanúsítvány „fejezetei” állandóak, viszont egyes fejezetek terjedelme nem fix, hanem változó. (A „fejezet” szót a jogszabályok nem használják, a közérthetőség kedvéért fogalmaztunk így.)
Tanúsítvány előnézet példa 1: https://dok.e-epites.hu/e-tanusitas/elonezet_Szepegyhaz_Szel_20.pdf
Tanúsítvány előnézet példa 1: https://dok.e-epites.hu/e-tanusitas/elonezet_Telepules_Liba_22_B.pdf
Ön is létrehozhat ún. Tanúsítvány Előnézetet. A Tanúsítvány előnézet létrehozásához feltölthető példa fájlokat innen lehet megszerezni:
xml pár adattal: https://git.lechnerkozpont.hu/entan/dokumentacio/-/raw/main/test/system/data/xml/general_cert.xml?inline=false
json pár adattal: https://git.lechnerkozpont.hu/entan/dokumentacio/-/raw/main/test/system/data/json/general_cert.json?inline=false
Az új alkalmazásban elérhetőek a korábbi tanúsítványok nyilvános adatai is. Egyelőre csak cím alapján lehetséges keresni.
A keresés működését és megjelenítését is folyamatosan javítjuk.