Az e-közmű indulása óta a Lechner Nonprofit Kft. a Magyar Mérnöki Kamarával közösen folyamatosan gyűjti a műszaki és a jogi vonatkozású tapasztalatokat. A műszaki vonatkozású tapasztalatok mentén zajlik a rendszer továbbfejlesztése, míg a jogi vonatkozású tapasztalatok összegyűjtése az érintett 324/2013. (VIII. 29.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-közmű rendelet) és esetlegesen más jogszabályok későbbi finomhangolása érdekében történik.
Jelen írásunk a 2017. augusztus elején, a Magyar Mérnöki Kamara rendezvényein elhangzott, tervezői és közmű oldali felhasználók részéről felmerült fontosabb észrevételek kapcsán kíván információt adni arról, hogy azok megvalósítása, bevezetése milyen időtávban történhet meg, rávilágítva az esetleges jogszabályi módosítások szükségességére.
Elsőként azon tervekről olvasható összefoglaló, melyek kizárólag informatikai fejlesztési feladatokat generálnak, így jogszabályok módosítása nélkül is bevezethetők.
A közművezeték-üzemeltetők rendszerben végzendő munkáját segítik és ezáltal a vonatkozó folyamatokat is gyorsítják az alábbi, 2017. IV. negyedévére tervezett fejlesztések.
A tervezőket és a lakossági felhasználókat segítik az alábbi, szintén 2017. IV. negyedévére tervezett fejlesztések.
2017 végéig további részletes elemzést és vizsgálatot igényelnek az alábbi észrevételek:
A beszélgetések során olyan észrevételekkel is találkoztunk, melyek megvalósítása érdekében az e-közműhöz kapcsolódó jogszabályok és szabályozások módosítására is szükség lehet. Ezek olvashatóak az alábbi felsorolásban és megvitatásukat követően 2017. év végéig kerülnek javaslatként a jogalkotó elé.
A fenti lista természetesen nem végleges, a különböző csatornákon befolyó észrevételek vizsgálata továbbra is folyamatosan zajlik, hiszen egyik célunk az, hogy az e-közmű használata során felhasználói oldalon jelentkező tapasztalatokra is építve tegyük még hatékonyabbá a rendszer használatát, ezáltal gördülékenyebbé az elektronizált közműegyeztetés folyamatát.