Az építésügyi hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről szóló 281/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet kapcsán felhívjuk a figyelmet a következő, 2025. október 1-jétől hatályba lépő új szabályokra.
A Kormányrendelet 52. §-a szerint a fővállalkozó kivitelezőnek az alapozás elkészültét az építési engedélyhez vagy egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység esetén be kell jelentenie az építésügyi hatóságnak.
A fővállalkozó kivitelező a bejelentést az elektronikus építési naplóban, az alapozás elkészültét követő három napon belül, az „építési engedélyhez vagy egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység esetén az alapozás elkészültéről” típusú eseti bejegyzés megtételével teszi meg.
Az építésügyi hatóság a bejelentés időpontjától számított nyolc napon belül helyszíni szemle keretében ellenőrzi az alapozás építészeti-műszaki dokumentációnak való megfelelését, mely szemle időpontjáról az elektronikus építési naplóban eseti bejegyzés megtételével értesíti a fővállalkozó kivitelezőt.
Budapest, 2025. október 1.
Építési és Közlekedési Minisztérium
Építésügyi Igazgatási Főosztály