Publikációk
Évzáró cikkünkben a 20. század második felének karácsonyi ünnepkörét igyekeztünk körbejárni fotótári gyűjteményünk segítségével, kezdve a Mikulástól a karácsonyon át egészen szilveszterig. Minden kedves olvasónknak áldott, békés ünnepeket kívánunk!
Az 1950-es években számos korábbi ünnepnap került átformálásra, többek között a Mikulás napja és a karácsony is. Ugyan „Tél apó” már Arany János 1850-ben íródott Téli vers című alkotásában is szerepelt, de a Mikulást váltó Télapó figuráját csak a Rákosi-korszak vallásellenes légköre tette elterjedtté, mint a szláv kultúrkör „Fagyapó” alakjának magyarosítása. Ez a verzió egészen az 1980-as évek végéig megmaradt. A hagyomány szerint december 6-án, Szent Miklós napján ajándékozza meg a gyermekeket ez a kedves, jóságos lény.
Az állami tervezővállalatoknál dolgozók gyermekei részére minden évben szerveztek Télapó ünnepséget, ahol a kicsik rajzokkal, versekkel és énekkel várták a látogatót, aki apró csomagokkal ajándékozta meg őket. A meglepetést követően általában valamilyen műsorral is kedveskedtek a gyermekeknek, mesefilm, játék vagy koncert formájában.
„December 6. körül minden évben ellátogat a Télapó az UVATERV-hez. Idén is több száz izgatott gyerek várta. Mire a terem falára felerősített rajzlapokon a gyermekek tarka kis rajzkompozíciói elkészültek, végre megérkezett »szánkóján« a Télapó. A várakozást megilletődött hangulat váltotta fel. Csak egy kisfiú csodálkozott hangosan: »Te szánkón jársz? Mi Zsigulin.«” (UVATERV Híradó, 1. évf. 1. sz. 1977.)
A karácsony magyar elnevezésének eredetére többféle teória is létezik, a 20. század második felében azonban fenyőünnepként lehetett csak megtartani. A keresztény vonatkozások és szokások tompítása érdekében az ajándékokat nem a Jézuska, hanem a Télapó hozta. A hatalom igyekezett a közösségi szellemet erősíteni, így a család helyett többször kerültek előtérbe a munkahelyi közös programok, egy-egy intézmény (pl. óvoda, bölcsőde) megsegítése az ünnepek alkalmából. Nyugdíjas vagy kismamaként otthon lévő kollégákat is gyakran látogattak meg az ünnepek alkalmával. Az FTV-nél dolgozók közül sokan jártak családjukkal a Budapesti Természetbarát Szövetség kirándulásaira, 1982-ben például ünnepi túrát szerveztek, ahol a Széchenyi-hegyet mászták meg.
A tervezőirodák esetében különösen stresszes volt az év vége, hiszen a projektek többségét december 31-i határidővel vállalták. Emiatt a két ünnep között is végig dolgozni kellett, vagyis a családoknak nem sok lehetőségük volt otthon kiélvezni a karácsonyt.
„Most, karácsony közeledtén, úgy hiszem, nem árt elgondolkodnunk mindezeken [a hétköznapi konfliktusokon – a Szerző]. S talán, ha elérjük, hogy e gondokkal ki-ki a maga »portáján« foglalkozik, már csupán egy lépés választ el bennünket attól, hogy vásárlás közben ne lökjünk félre a sorból egyetlen gyereket se, hogy ne rázzuk az öklünket az utakon egymást fenyegetve, hogy értelmes, hasznos, lelkiismeretes munkával töltsük el a munkaidőt, hogy mind gyakrabban tartsuk szem előtt a közösségi, társadalmi, népgazdasági érdekeket, s hogy türelmesebbek, segítőkészebbek legyünk egymáshoz, és jobban odafigyeljünk egymás gondjára-bajára is, de ne csak a szeretet ünnepén!” (C. K. – UVATERV Híradó, 6. évf. 12. sz. 1872.)
A tervezővállalati dolgozók az ünnepek alatt és után, fagyban, hóban is járták a terepet szükség esetén, amit jól visszaadnak az általaluk készült fotók.
A tervezővállalati gárdák általában szilveszterkor is összegyűltek, hogy ideális esetben megünnepeljék a határidős munkák végét.
