Publikációk
Kevés olyan település akad Magyarországon, amely bátran állíthatja magáról, hogy területén az évszázadok során szinte „megállt az idő”, a Nógrád vármegyei Hollókő azonban megtartotta a 17-18. században kialakult hagyományos falusi arculatát, formáját. A település története a 13. századra nyúlik vissza, összefonódva a felette magasodó váréval. A hollókői várat a Kacsics nemzetség tagjai építtették, majd Csák Máté kezébe került. A Széchényi, a Loconczi, majd a Guthi-Ország család után a 16. században bekerült a végvárrendszerbe. A török időkben Magyarország számos településéhez hasonlóan Hollókő is elnéptelenedett és csak a 18. század során jelent meg ismét állandó lakosság. Területi adottságainak köszönhetően nem tudtak kiterjedt mezőgazdasági művelést folytatni, így csak a csekély szőlőterületre lehetett számítani, ez viszont jelentősen korlátozta a fejlődési lehetőségeket. Hollókő lakói a palócok, akik hagyományosan egyfajta átmenetet jelentettek a sík- és hegyvidék közötti területen. Elszigeteltségüknek köszönhetően jellegzetes kultúrával rendelkeznek, amely szintén hozzájárult a település jellegzetes képéhez.
A várhegy és a Zsunyi-patak közötti keskeny területen csak szalagtelkek fértek el. A hagyományos faluszerkezet szerint az első generációs lakóépületek az osztatlan telkek utcai részét foglalták el, míg a későbbi lakosok a telkek belsejében, az első házak mögött építkeztek. Ennek köszönhetően a palócságra jellemző pajták az úgynevezett „pajtáskertekben” épültek meg, elkülönült területen. A főútról leágazik egy másik utca is (Petőfi Sándor utca) a patak irányába, amely visszakanyarodik a főutcába. A két utca által határolt területen helyezkedik el a falu római katolikus temploma.
Dokumentációs Központ/Könyvtár/Kutatási archívum
A régi palócházak fából készültek, alapozás nélkül, zsúptetővel – ez a háztípus azonban könnyen lángra kapott, így gyakran pusztított tűzvész a településen. 1909-ben az ófalu teljesen leégett, és ez adta a fordulópontot: a házakat innentől kezdve vályogból készítették kőalapra, szarufás tetőszerkezettel és cserépzsindellyel. Ezzel a falu népi építészeti stílusú magja 1911-re érte el ma is ismert arculatát. A faoszlopokkal megtámasztott eresz és homloktornác felől nyílik külön bejáratokkal a földpadlós, fafödémes konyha, a kamra és az istálló. Az utcai szoba a konyhából közelíthető meg. A gazdasági épületek az általában kövezett udvaron, a lakóházzal egybeépítve jelennek meg.
A népi építészeti emlékek számbavételére először az 1950-es években vállalkoztak, hiszen ebben az időszakban a hagyományos falusi térszerkezet és a paraszti lakosság átalakulási folyamata még csak a kezdetén járt. Az 1952–54-ben készített országos topográfiai vizsgálatok a szakmai közvélemény figyelmét is a műemlékvédelem fontosságára irányították.
A felmérések az 1960-as években is folytatódtak, és ekkor kerül javaslat először arra, hogy Hollókő Ófalu részét népi együttesként műemléki védettség alá kellene venni, amely 1972-ben meg is történt – jelentős szerepe volt ebben Mendele Ferenc építésznek, műemlékvédelmi vezetőnek. A műemléki védelmet élvező terület keleti irányban a Kossuth utca 63. és 68. számig húzódott, a vár felőli oldalon pedig a Kossuth utca 103. és 108. jelentette határát. Összesen 55 lakóépület volt ezen a területen. Néhány épület új funkciót is kapott a javaslatok alapján, így 1962-ben Gazda Anikó (VÁTI) a Kossuth utca 82. szám alatti ház helyreállítási tervét dolgozta ki Falumúzeum létrehozása céljából. Továbbá a Kossuth utca 68. és a Petőfi utca 8. számú épületek váltak turistaházzá az átalakítások után.
A Kossuth utca 82. sz. tervezésénél figyelembe kellett venni, hogy a nem megfelelő vízelvezetés miatt a ház egyik fala megmozdult, valamint a pince feletti födémet, a tetőszerkezet lécezését és fedését, a kéményt és a nyílászárókat is cserélni kellett. A házban továbbá elhelyezésre került egy agyagból készült sípos palóckemence, amelynek terveit egy 1911-es kiadvány alapján készítette el Gazda Anikó.
„Az épület Hollókő faluképileg védett utcasorának tagja, a Kossuth utca déli oldalán, a hegyoldalában (sic!) helyezkedik el, a templom közvetlen közelében. […] Az épület három helyiségből – szobából, konyhából és kamrából áll. A konyhából füsttér van leválasztva. A konyha és a kamra az udvarról nyílik, a szoba a konyhából. […] Az épület kő alap- és részben felmenő falazatú, a felmenő fal többi része vályogtéglából épült.”
DKT/BTI73/-4389/19. Műleírás. Hollókő, Kossuth utca 82. sz. épület helyreállítási terveihez.
Ekkortájt a település mezőgazdasághoz való viszonya is átalakult: a műemlékvédelmi kijelölést követően az Ófaluban betiltásra került az állattartás, illetve lassan eltűntek a pajták és istállók is, hogy helyüket új házak vegyék át. Az 1960-as években az aktív kereső népességnek már csak 59%-a dolgozott a mezőgazdaságban, közülük is zömében nők, a férfiak inkább a jobb kereseti lehetőséget nyújtó közeli ipari-jellegű munkákat (építőipar, bányászat) választották.
1972-ben elindult az UNESCO világörökségi programja, amelynek célja a kulturális és természeti örökségek védelme és nyilvántartásba vétele volt. Ehhez csatlakozott 1985-ben Magyarország is, majd elsőként két budapesti helyszín (Duna-part és Várnegyed) mellett Hollókőt terjesztette fel a bizottság elé. A VÁTI által készített előterjesztési anyag 1986-ban készült el, amely a település pontos adatain kívül történeti áttekintést, valamint a védelemre javasolt terület állapotának részletes leírását tartalmazta. Ekkor már befejeződött a faluközpont helyreállítása, valamint olyan szolgáltatóépületek kerültek kialakításra, mint az orvosi rendelő, posta vagy bolt. A falu turizmusa is felívelőben volt, hiszen nem csak a település építészeti kincsei kaptak nagyobb figyelmet, hanem 1977-ben az Országos Természetvédelmi Hivatal a falu környezetét „tájvédelmi körzetté” nyilvánította. Ez a folyamat tovább zsugorította a helyi mezőgazdaságot, ugyanakkor új megélhetési forrásokat nyitott meg a lakosság előtt.
Az 1970-es években több épület is felújításra került, így a Kossuth utca 86. szám alatt álló is, amely egykor a római katolikus plébánia volt. A terveket a VÁTI megbízásából Komjáthy Attila és Kravár Ágnes készítették. A gyümölcsfákkal tarkított kerttel és boltozatos pincével rendelkező telken egy családi ház kialakítása volt a cél, az alsó és felső szinten is két szobával, valamint emeletenként fürdőszobával.
„A tájképi és építészeti szépségekben gazdag Hollókő egységes, szerves struktúraként jelenik meg a Várhegy alatti völgyben. Egymással párhuzamos, nyeregtetős épületek sávjai alkotják e nyitott, a tájban és önmagában is harmonikus struktura elemeit. A település egymástól részletformákban különböző, de lényegükben azonos egyedekből szerveződött közösséggé. Az emberi méretrendre szabott épületek mintegy lépcsőfokokat alkotnak a táj méretrendje felé.”
DKT/K-3379. Hollókő népi építészeti együttes /Előterjesztési anyag/
A vár helyreállítására irányuló munkálatok is megkezdődtek már az 60-as évek végén: 1966–1968 között az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség ásatásokat végzett a romoknál és azok környékén. A 13. században épült erődítmény a 17. századra érte el végleges formáját a folyamatos bővítéseknek köszönhetően. 1966-ban az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából az FTV felmérte a vár állapotát fotogrammetriával, valamint tahimetriával, miközben párhuzamosan elkezdődött a várásatás és a régészeti feltárás. Az adatok alapján egy rétegvonalas helyszínrajz készült a külső várfalaktól mért 10 m-es, a DK-i részen 50 méteres külső határvonallal, a szintkották beírásával, az összes fal alaprajzi jelölésével és az épületek körvonalas rajzolásával 1:100-as léptékben. Ezen kívül az összes homlokzat állapota rögzítésre került 1:50-es arányban.
Az 1978-ban készült engedélyezési és kiviteli tervek a szerkezeti biztonságot célozták meg, 1983-ban már az építészeti részletekkel is foglalkoztak, így a vár gótikus elemeinek helyreállítására tettek kísérletet.
„A falu az erdőkkel és legelőkkel borított Várhegy aljában fekszik – a vár mintha a patak völgyében megbúvó kis házakat védelmezné. A terepviszonyokhoz simuló, széles körüljáróval övezett szabálytalan alaprajzú vár a pusztulás ellenére magasan felnyúló falaival szépen koronázza a falu felett emelkedő kis dombot.”
DKT/K-3379. Hollókő népi építészeti együttes /Előterjesztési anyag/
Hollókő remek példája annak, hogy egy apró, világtól elzárt agrárfaluból hogyan válhat a 21. századra népszerű turisztikai célpont. A 20. század nehéz megélhetési lehetőségei, a mezőgazdaság szűkössége tette valójában lehetővé, hogy a település archaikus képe fennmaradjon, a világörökségi védelmet követően pedig ezeket az értékeket sikerrel tudták saját hasznukra fordítani.
Felhasznált irodalom:
Beluszky Pál - Sikos T. Tamás (Szerk.): Változó falvaink. Tizenkét falurajz Kercaszomortól Nyírkarászig. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2011.
Dobosné Antal Anna – Kovács Dezső (Szerk.): Hollókő öröksége. Budapest, ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, 2013.
Mendele Ferenc: Hollókő műemléki védelme. Magyar műemlékvédelem 1967–1968. Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 5. Budapest, 1970.
Molnár Ildikó: Hollókő gazdasági változásai az elmúlt másfél évszázadban, különös tekintettel a Világörökségi cím elnyerése utáni időszakban. In: Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (Szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. Salgótarján, 2014.
Felhasznált források:
DKT/BTI73/-4389/19. Hollókő, Kossuth utca 82. sz. épület helyreállítási tervei
DKT/K-3379. Hollókő népi építészeti együttes /Előterjesztési anyag/
DKT/ÉGA/FTV/-66_429. Hollókő, Vár homlokzat felmérés
DKT/BTI/-1030. Hollókő, Kossuth Lajos utca 86. Plébánia-ház kiviteli tervei