Tudnivalók az egyszerű bejelentés 2019. október 24. napjától életbe lépett változásairól

A lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet módosítása alapján 2019. október 24-étől valamennyi egyszerű bejelentés az ÉTDR-ren (Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer) keresztül történik. Ez azt jelenti, hogy október 24-étől az elektronikus építési napló készenlétbe helyezése már nem minősül egyszerű bejelentésnek.

A változások főleg a természetes személy saját lakhatásának biztosítása céljából tervezett építkezéseket érintik. Így amennyiben az építtető természetes személy és az egyszerű bejelentéssel saját lakhatását szeretné biztosítani, október 24-étől nem kötelező, hanem választható az elektronikus építési napló vezetése. Fontos tudni, hogy ez a módosítás csak erre az építtetői körre vonatkozik, másoknak – így például, ha az építtető gazdasági társaság vagy más számára történik az építés – továbbra is kötelező az elektronikus építési naplót vezetni.

Az építtető érdekeit szolgálja, hogy elektronikus építési naplót ezután is bárki nyithat az építkezéséhez, és ezt érdemes megfontolni, hiszen az építési napló alkalmas arra, hogy hatósági vagy bírósági eljárásban a benne foglaltak bizonyítsák az építési folyamat során történteket.

Az október 24. napjától tett bejelentéseknél, amennyiben azt természetes személy saját lakhatásának biztosítása céljából teszi, a bejelentési dokumentációtól való eltérést az építtetőnek nem kell külön bejelentenie, ugyanakkor előírás, hogy az aktuális szabályoknak megfelelő kivitelezési dokumentációnak az építkezés helyszínén rendelkezésre kell állni.  Nem kötelező továbbá ezen bejelentések körében a tervezői művezetés, valamint a tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás sem, ezáltal ezek hiánya nem fogja megakasztani az építkezést.

A módosítások nyomán az építtetők mostantól egy helyen megtalálhatják az egyszerű bejelentéshez szükséges dokumentumok felsorolását a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 1. mellékletében.

Mivel az új szabályok az új bejelentésekre vonatkoznak, ezért aki az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével már megtette a bejelentést és az alapján az építési tevékenységet megkezdte, arra az október 24-e előtti szabályok vonatkoznak. Ez azt jelenti, hogy az ő esetükben továbbra is az elektronikus építési naplóban „zajlik minden”, így azt kötelező vezetni, továbbra is kötelező a tervezői művezetés, a felelősségbiztosítás, és az eredeti dokumentációtól való eltérést ugyanúgy be kell jelenteni, mint korábban.

A családi otthonteremtési kedvezmény igénylésében a változások nem okozhatnak fennakadást, mivel a vonatkozó jogszabályok módosítása is megtörtént. Az elektronikus építési napló által kiállított visszaigazolás helyett 2019. október 24. naptól kezdve az ÉTDR által kiállított ügyféli beadvány kivonatával kell majd a jogosultságot igazolni.                                                                                                                                                                                      

 

 

Budapest, 2019. november 4.

Miniszterelnökség,
Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság