MINISZTERI ORSZÁGKÉP- ÉS TELEPÜLÉSKÉP-VÉDELMI SZEMPONTÚ ELŐZETES VÉLEMÉNYEZÉS

A Kormány az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló törvény szerinti állami magasépítési beruházás, valamint a nem központi költségvetési forrásból finanszírozott építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánított építési beruházások vázlatterveinek, építészeti-műszaki, illetve kivitelezési dokumentációnak országkép- és településkép-védelmi szempontú előzetes véleményezésére az építési és közlekedési minisztert (a továbbiakban: miniszter) jelöli ki.

A miniszter előzetes településképi véleményének kialakításakor arról nyilvánít előzetesen véleményt, hogy a tervezett építési beruházás biztosítja-e az ország és a beruházással érintett településképének – a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Tvtv.) 2. § (1) bekezdése szerinti – védelmét.

A miniszter előzetes településképi vélemény kialakítása során adott hozzájárulása hiányában a központi költségvetési szerv az építési beruházást saját költségvetési előirányzata vagy központi költségvetésből származó egyéb támogatás terhére nem folytathatja.

A miniszter előzetes településképi véleményének kialakítása érdekében a beruházó elektronikusan megküldi a véleményezendő vázlattervet az ÉTDR rendszerben,

A beruházó a vázlatterv megküldésekor közli:

  1. az elnevezését,
  2. a székhelyét,
  3. a kapcsolattartója nevét és elérhetőségeit,
  4. a tervezett építési beruházás által érintett ingatlan vagy ingatlanok címét,
  5. a tervezett építési beruházás által érintett ingatlan vagy ingatlanok helyrajzi számát.

A miniszter az előzetes településképi véleménye kialakítása során szakértőként bevonhatja a központi építészeti-műszaki tervtanácsot.

A vázlatterv legalább az alábbi munkarészeket kell, hogy tartalmazza:

  1. adatlap és vezetői összefoglaló (minta szerint),
  2. rövid építészeti-műszaki leírást,
  3. helyszínrajzot a telepítés, a településképbe és környezetbe illeszkedés, a beépítés bemutatásával, a szomszédos építmények és jellemző terepviszonyok feltüntetésével,
  4. az esztétikus megjelenést – tömegalakítást, színezést, anyaghasználatot, a rálátást – bemutató, továbbá a környezetbe illeszkedést és a településkép-védelmet alátámasztó valamennyi homlokzatot, látványtervet vagy fotómontázst.

Nem központi költségvetési forrásból finanszírozott építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánítása csak a miniszter előzetes településképi hozzájárulása birtokában kezdeményezhető.

A tervpályázati eljárásokról szóló 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti tervpályázati eljárás esetén a miniszter a bíráló bizottság által részére megküldött pályaművek előzetes településképi véleményezése útján gyakorolja a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII.15.) Korm. rendelet 40. §-ában meghatározott jogkörét.

FájlFájltípusMéretFeltöltve
ÉTDR ORSZÁGKÉPI FELTÖLTÉSI SEGÉDLETpdf1.14 MB2022.10.14.