Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)
A VOSZ - Vállalkozók Országos Szövetsége néven - 1988. február 2o-án alakult meg, mint Magyarországon az első és a politikai rendszerváltás előtt létrejött egyetlen önkéntes, kormánytól független, politikailag semleges, a többségi magyar magántulajdonú vállalkozások (gyáriparosok, vállalatok, kisszövetkezetek, gazdasági munkaközösségek, polgári jogi társaságok, közkereseti társaságok, stb.) országos gazdasági munkaadói érdekképviselete.
A Szövetség első tíz éves fennállása alatt jellemzően a kis- és közepes méretű társas magáncégeket tömörítette, valamint kezdetben ellátta - Gyáriparosok Országos Szövetsége néven - a magyar gyáriparosok érdekvédelmét is.
A Szövetség megalakulásának első három éve alatt kiépítette megyei szintű szervezeteit és országos szakmai tagozatait.
A Szövetség célja és feladatai
A Szövetség célja:
A Szövetség a gazdálkodó szervezetek, valamint ezek jogi személyiségű vagy anélkül működő szövetségeinek, egyesületeinek, vállalkozásainak, alapítványainak, más szervezeteinek általános, tulajdonosi és munkáltatói érdekképviseletét látja el Magyarországon és az ez irányú nemzetközi szervezetekben. Tevékenysége során a Szövetség képviseli a Magyarországon működő tőke és a tőkét működtető vállalkozók, menedzserek érdekeit. A Szövetség független a politikai pártoktól, mozgalmaktól, de azokkal együttműködésre törekszik. Együttműködik szociális partnereivel, mindenek előtt a Munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel, társadalmi és gazdasági szervezetekkel és az illetékes kormányzati szervekkel.
A Szövetség feladatai különösen:
- A tagság egészét vagy egyes ágazatokat, szövetségeket stb. érintő általános, illetve speciális ügyek képviselete az országos és helyi (megyei, regionális, helyi) döntéshozó fórumok előtt (országgyűlés, kormány, helyi önkormányzatok, közhivatalok előtt);
- részvétel a tagságot érintően belföldön a makroszintű érdekegyeztetésben, továbbá munkaadói szervezetek nemzetközi kapcsolatrendszereiben, szövetségeiben, szervezeteiben;
- közvetlen kapcsolatot tart országos és helyi szinten az érdekegyeztető fórumok más résztvevőivel, a gazdasági kamarákkal;
- széleskörűen tájékoztatja a tagokat a szabályozó változásokról, előmozdítja a vállalkozásfejlesztést, a piacépítést, a szakmunkásképzést és a felnőttképzést, ennek érdekében az illetékes szerveknek javaslatokat tesz, illetve ilyen tartalmú törvényeket és más jogszabályokat kezdeményez, véleményez;
- törekszik, hogy a tagok, illetőleg a tagsággal kapcsolatba kerülő partnerek vitás ügyeiket az érdekeltek maguk, társadalmi úton, érdekeik egyeztetésével, szükség esetén felkérésre a Szövetség közvetítésével (jószolgálatával) oldják meg;
- a Szövetség saját tevékenységéről és szakmai kérdésekről kiadványokat, más sajtótermékeket ad ki; fórumokat teremt felhasználva az elektronikus és írott sajtó, a médiák lehetőségeit;
- tagjai számára szervezetei útján különböző üzleti szolgáltatásokat (ingyenes és térítéses szolgáltatásokat) nyújt.
- részt vesz a Príma Primissima Alapítvány által előírtak szerinti döntésekben, valamint szervezi és bonyolítja a Területi Príma Díjak odaítélését.
A VOSZ szervezeti felépítése
Ügyvezető Elnökség (társelnökök)
Demján Sándor ügyvezető elnök
Dr. Beck György
Berta János
Czomba Csaba
Csányi Sándor
Csicsáky Péter
Gablini Gábor
Lepsényi István
Dr. Lits József
Radács Ferenc
Dr Roóz József
Szőnye József
Tolnay Tibor
Wáberer György
Zwack Péter
Ellenőrző Bizottság
Dr Bartha Ferenc elnök
Csík László
Gláser Tamás alelnök
Dr Kiss Zoltán
Dr. Rudas János
Dr. Szirmai Péter
Szakács József
Tardos János
Zalán Barnabás
VOSZ tagsági joggal (együttműködési megállapodással) rendelkező jogi személyiségű szövetségek:
Agrár Munkaadói Szövetség
Bátonytenyerei Vállalkozók Egyesülete
Budapesti Ügyvédi Kamara
Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége
Érdi Ipartestület
Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége
Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ/
Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesülete (HEME)
Innovációval a Védelemért és Biztonságért Társaság /IVB/
Kereskedők Vállalkozók Budapesti Szervezete
Komárom-Esztergom megyei Iparszövetség
Magánvállalkozó Nemzetközi Fuvarozók Ipartestülete /NIT Hungary/
Magyar Adótanácsadók Országos Egyesülete Dél-alföldi Szövetsége
Magyar Árnyékoló és Redőnygyártó Egyesület
Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége
Magyar Bútor és Faipari Szövetség
Magyar Dohányipari Szövetség
Magyar Ingatlanszakmai Szervezetek Országos Szövetsége
Magyar Építőanyag Kereskedők Országos Egyesülete
Magyar Hegesztéstechnikai Egyesülés
Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete
Magyar Tisztítás-Technológiai Szövetség
Magyar Tudományos Technológiai Ipari Parkok Szövetsége
Magyar Üvegipari Szövetség Közhasznú Egyesület
Magyar Védjegy Egyesület
Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége
Mátraaljai Munkaadók Egyesülete
Menedzserek Országos Szövetsége
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
Nógrád megyei Ügyvédi Kamara
Nyugdíjasok Országos Képviselete
Országos Szikvízgyártók Fejlesztési szövetsége
Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége
Szegedi Ipartestület
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
Személyi-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Veszprém megyei Szervezete
Vállalkozók és Munkáltatók Felsőtárkányért Szövetsége
Visegrádi Vállalkozók Egyesülete
Zuglói Vállalkozói Szövetség
Elérhetősége:
Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)
|
Címe: VOSZ 1107 Budapest, Mázsa tér 2-6. |
|
Telefon: (36-1) 414-2181, 414-2182, |
|
Telefax: (36-1) 414-2180 |
|
E-mail címe: center [at] vosz [dot] hu |
|
Internet honlap: www.vosz.hu |
forrás:
