Szakmai szervezetek

2010. november 16. kedd - 10:27
Magyarországon először városszépítő bizottságok, egyesületek a XIX. század elsõ felében alakultak: 1808. november 21-én tartotta első ülését a Fővárosban a „Szépítő Bizottmány”.

2010. november 30. kedd - 14:24
Az Ásatási Bizottság (ÁB) a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 9 főből álló, független szakmai tanácsadó testület, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkáját segíti a régészeti örökséggel kapcsolatos szakmai döntések meghozatalában.

2009. szeptember 21. hétfő - 23:00

Az ÉVOSZ feladata a tagszervezetek érdekképviseletének ellátása, az építõipar mûszaki, szakmai fejlõdésének elõsegítése, a tagszervezetek versenyképességének biztosítása, a tagok közötti információcsere biztosítása.

2009. szeptember 22. kedd - 23:00
Az Építéstudományi Egyesület, illetve jogelődje hivatalosan 1949. február 2-án jött létre Magasépítési Tudományos Egyesület (MTE) néven. A későbbiekben neve változott: 1952-ben Építőipari Tudományos Egyesület (ÉTE), illetve 1990-ben Építéstudományi Egyesület (ÉTE) lett, bírósági végzésekkel. Mindez nem változtat azon, hogy az 1848-as magyar szabadságharc egyik kiemelkedő képviselője, Hollán Ernő alapította Magyar Mérnök és Építész Egylet egyik jogutódjának tekintik magukat.
 

2009. december 10. csütörtök - 00:00

Az ÉPÍTÉSÜGYI IGAZGATÁSI SZAKMAI KOLLÉGIUM (a továbbiakban: Kollégium) önkéntes szervezet, amely abból a célból jött létre, hogy segítse az építéshatósági munka színvonalának, valamint társadalmi és szakmai presztízsének növelését, továbbá erősítse az építéshatósági érdekek érvényesülését.

2010. november 29. hétfő - 10:49
Az Europa Nostra műemlékvédelemmel, vidék- és várostervezéssel foglalkozó páneurópai non-profit szervezet 1963-ban az Európa Tanács, valamint több helyi és regionális nem kormányzati szervezet kezdeményezésére jött létre. Az intézmény megalapítása óta jelentős befolyásra tett szert a kontinens épített és természetes környezetének megőrzése, valamint a nemzeti és nemzetközi szervezetek műemlékvédelemmel és területfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységének koordinációja területén.

2010. november 15. hétfő - 12:05
A 2008. januárjában megújult Társaság továbbra is Kemény Bertalan szellemében, módszertani öröksége nyomán folytatja munkáját. A Társaság célja – az új elnök, Krizsán András szavaival – „az innovatív, megújuló magyar falu jövőképén munkálkodni, úgy, mintha 300 évig élnénk…”

2010. november 30. kedd - 17:59
A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (International Council of Museums - ICOM) feladatának tartja a múzeumok és a múzeumi szakma fejlesztését, a kulturális örökség megőrzéséért dolgozik az egész világon. A szakmai együttműködés terjesztése és elősegítése melletti elkötelezettséggel az ICOM az egyes tudományágakban és a különböző szakterületen tevékenykedő múzeumi szakemberek világméretű hálózata.

2010. november 30. kedd - 18:00
Az ICOMOS az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi szakértő intézménye. Az 1965-ben létrehozott civil szakmai szervezet meghatározó a világ műemlékvédelmében. Az itt kidolgozott irányelveket a legtöbb ország átülteti saját műemlékvédelmi gyakorlatába.

2010. november 30. kedd - 14:32
KJB a kulturális javak védelmében érintett intézmények, szervezetek képviselőiből álló szakmai tanácsadó testület, mely a jogszabály értelmében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kulturális javakkal, műtárgyakkal kapcsolatos hivatali, hatósági tevékenységét hivatott állásfoglalásával támogatni.

2010. november 30. kedd - 18:01
A törvény értelmében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hatáskörébe tartozik a műemlékvédelemmel, régészeti örökség védelmével illetve a műtárgyvédelemmel kapcsolatos hatósági, tudományos és egyéb közszolgálati feladatok ellátása.

2009. január 27. kedd - 00:00

A kamarai tagság kötelező mindazok számára, akik terület- és településrendezési, építési, belsőépítészeti és műemléki tervezői, valamint műszaki szakértői tevékenységet folytatnak. A MÉK tagjainak száma összesen kb. 8500. Ebből kb. 3200 a Budapesti Építész Kamara tagja, a többi tag 18 területi kamarán belül működik, közel a megyerendszernek megfelelően (kivétel a Dél-Dunántúli Területi Építész Kamara, Baranya és Tolna megye építészeinek együttműködésében).

2010. november 30. kedd - 12:30
A Magyar Építészeti Múzeumot az intézményes műemlékvédelem vezetői alapították 1968-ban azzal a céllal, hogy az építészek leszármazottainál, a műkereskedelemben vagy műgyűjtőknél fennmaradt építészeti tervrajzokat, építészportrékat, az építészet régi szakirodalmait, folyóiratait, építészeti fotókat és az építészetet népszerűsítő képzőművészeti alkotásokat gyűjtse össze. Tervrajzgyűjteménye eléri a 30.000 darabot.

2010. február 25. csütörtök - 00:00

Az Építőanyag Kereskedők Országos Egyesülete 1998 óta kezdeményezi és támogatja a kereskedők európai uniós felkészülését és magas színvonalú szakemberekké válását. Az egyesület 2008-ban közhasznúsági jogi státuszt nyert, mely lehetőséget nyújt pályázatokon történő részvételre.

2009. október 06. kedd - 23:00
MÉASZ építőanyagipar részterületeit felölelő szakmai egyesületek, szövetségek szövetsége. Feladata az építőanyagipari érdekérvényesítés az Európai Unióban és Magyarországon kormányzati szinten.
 

2010. november 29. hétfő - 11:44
Magyarország technikatörténeti múltjának emlékeit ma 15 országos gyűjtőkörű, szakági múzeum, több mint 30 speciális gyűjtemény, az Országos Műszaki Múzeummal, a Közlekedési Múzeummal, a Magyar Mezőgazdasági Múzeummal együttesen őrzi.

2009. január 27. kedd - 00:00

A MÉSZ ( Magyar Építõművészek Szövetsége, korábban Magyar Építészek Szövetsége ) önkéntes tagságon alapuló szakmai társadalmi szervezet, mely az építészet szakmai, társadalmi, kulturális, művészeti stb. vonatkozásaival foglalkozik, ( míg a szakmagyakorlás körülményeivel - tervezési jogosultság, szabályzatok, díjszámítás stb. - a Magyar Építészek Kamarája )

2009. szeptember 22. kedd - 23:00

Magyarországon a kereskedelmi és iparkamarák létrehozásáról első ízben az 1850. III.18-án kelt királyi pátens rendelkezett. Az első magyar kamarai törvény 1868-ban jelent meg és 1934-ig volt érvényben. A második világháború után egy kormányrendelet a kereskedelmi és iparkamarákat jogutód nélkül megszüntette, vagyonuk az államkincstárra szállt. Később - még 1948-ban - létrehozták a félállami jellegű Magyar Kereskedelmi Kamarát, amely 1985-től Magyar Gazdasági Kamara néven működött. A gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. Törvény újból intézményesítette a köztestületi gazdasági kamarákat. Az Országgyűlés által 1999-ben elfogadott új kamarai törvény 2000 novemberétől megszüntette a kötelező kamarai tagságot. A kamarai tagság ma mintegy 43 ezres, és főleg nagyvállalatokból áll.

2009. január 27. kedd - 00:00

2010. november 29. hétfő - 11:39
Az Öntödei Múzeum Közép-Európa egyetlen műemlékként megőrzött öntödéje, ráadásul az 1858-62 között épült csarnok Magyarország egyetlen megmaradt Howe-féle rácsos fatartóra szerkesztett shed-tetős épülete.

2010. november 30. kedd - 14:27
A Magyar Régész Szövetség önkéntességi elven működő, demokratikus, szakmatudományos érdekképviseletet ellátó országos szervezet.

2009. szeptember 22. kedd - 23:00
Szakmai-társadalmi szervezet, mely az urbanisztikával hivatásszerűen foglalkozók, illetőleg az urbanisztika iránt elkötelezetten érdeklődők számára jött létre. Működésének törvényességi alapja a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény (Khtv.).

2010. november 30. kedd - 17:55
A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (MNG) 1992-ben jött létre Műemlékek Állami Gondnoksága néven, az állami tulajdonból ki nem adható műemléki együttesek és gyakran természeti védettséget élvező parkjaik szak-vagyonkezelési feladatainak ellátására.   

2010. november 30. kedd - 18:00
A jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum keretein belül működő Nemzeti Örökségvédelmi Központ jogelődje a K.Ö.Sz., amely korábban Á.M.R.K. néven működött, és az OMF (Országos Műemlékvédelmi Hivatal) átalakítása során jött létre.

2010. november 30. kedd - 17:54
Az Örökségvédelmi Tanácsadó Testület 9 tagját a Műemléki Tervtanács, az Ásatási Bizottság és a Kulturális Javak Bizottságának 3-3 tagjából 2 évre a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke kéri fel. A testület a jelentősebb szakmai ügyekben, valamint a másodfokú döntések előkészítésében hozott állásfoglalásaival segíti a KÖH elnökének munkáját.

2010. november 16. kedd - 10:00
A Teleki László Alapítványt – az 1986-ban létrehozott Magyarságkutató Intézet jogutódjaként - a Magyar Köztársaság Kormánya 1007/1991. (II.9.) sz. határozatával alapította. A tudományos intézeteket működtető Alapítvány létrehozásával az Alapító az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már elterjedt, de Magyarországon még nem alkalmazott, új tudományfinanszírozási módot kívánt megvalósítani, másrészről olyan kevéssé gondozott diszciplínák kutatását biztosította, amelyeknek a politikai változásoktól független, folyamatos vizsgálatára a mindenkori kormánynak nagy szüksége van.

2010. november 30. kedd - 17:58
A Világörökség Egyezmény a nemzetközi együttműködés legfőbb testületeként az Egyezményhez csatlakozó, úgynevezett Részes Államok Közgyűlését hozta létre. Ez a testület kétévenként az UNESCO Kongresszussal azonos időben ülésezik. Részletekkel nem foglalkozva, általában az Egyezmény végrehajtásával kapcsolatosan irányt mutató állásfoglalásokat hoz, valamint megválasztja az Egyezménnyel kapcsolatos legfontosabb döntéshozó és végrehajtó testület, a Világörökség Bizottság (Committee) tagjait összesen 21 tagot, egy-egy tagot hat-hat évre.

2010. november 30. kedd - 17:57
Magyarország 1985-ben csatlakozott a Világörökség Egyezményhez és vált annak Részes Államává. A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága 1999-ben jött létre a 6/1999. (III. 31.) NKÖM rendelet szerint.

2010. november 16. kedd - 09:03
Az Ybl Egyesület Közhasznú szervezet, Ybl Miklós Műszaki Főiskola Egyesülete néven 1995 áprilisában alakult, hogy szakmai és baráti közösségbe fogja össze a jogelőd intézmények és a főiskola volt és jelenlegi oktatóit, hallgatóit. 2000-től a Gödöllői Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskola Karaként működik a volt főiskola. E csatlakozás tette szükségessé az egyesületi névváltoztatást. Az eddig is célként szerepelő hagyományőrzés, hangsúlyosabbá vált, valamint az elmúlt évek szellemi örökségének, erkölcsi és szakmai tanításának megőrzése, továbbadása.

Aktuális

Dokumentumtár

Információk

 

 

Hatóságoknak


Tartalom beküldése

Lakossági tartalmak

Szakmai tartalmak

Hatósági tartalmak

Rólunk

Lábléc

 

RSS

 Hírek

 Események

 Pályázatok

 Jogszabályfigyelő