Segédletek

A tervezési segédletek általános célja, hogy a jogszabályi előírásokon túlmenően részletes információkkal, adatokkal segítse az épített környezet megvalósításában résztvevőket.

Az épített környezet alakításával kapcsolatosan ismertek a társadalmi elvárások, a betartandó szakmai és jogszabályi követelmények. Azonban az építésügyre vonatkozó jogszabályok – mint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (Étv.), a hatályos kormányrendeletek, valamint az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) – nem vállalhatják fel a szabályozáson túl egy-egy tématerület minden részletre kiterjedő ismertetését.

Valamely sajátos szakterület minden részletét nem lehet pusztán jogszabályokból megismerni. Szükség van a háttér-információk széles körének, a megvalósult jó példák bemutatásának közzétételére, konkrét építészeti-műszaki megoldások ajánlására.

A gyakorlati munkában sokszor nehéz felfedezni a különböző követelmények, különböző jogszabályok közötti összefüggéseket. Ehhez kívánnak segítséget nyújtani a tematikus tervezési segédletek, melyek egy-egy speciális témában közérthető, részletes magyarázatát adják az OTÉK-ban megfogalmazott céloknak, követelményeknek. Ábrákkal, grafikonokkal, fotókkal, részletes magyarázó szöveggel világítják meg az adott problémakört, mindjárt a lehetséges megoldásokat is közzétéve segítik a gyors tájékozódást.

A tervezési segédletek a tervező építészeken túl az építésügyi hatóságok, a tématerületekkel foglalkozó szakhatóságok, az építtetők és a kivitelezők mindennapi munkáját hivatottak segíteni az általuk közreadott információk révén.

A segédletek két csoportba sorolva jelennek meg.

Egyik csoportjuk a klasszikus tervezési segédletek hagyományait kívánják folytatni.

Ennek keretében az épített környezetünk akadálymentes kialakításával foglalkozó segédletek egyik legfontosabb célja, hogy az akadálymentesítés szakismeretei az építészeti kultúra részévé váljanak.

Az energiatudatos építéssel kapcsolatos információkat tartalmazó „Az épületek nyári felmelegedése elleni védekezés természetes lehetőségei” kiadvány napjaink egyik fontos problémájára kínál gyakorlati megoldásokat.

Másik csoportjuk elsősorban az építésügyi jogalkotási feladatokat ellátó köztisztviselők munkáját segíti.

Megjelennek az építésüggyel kapcsolatos jogalkalmazást és jogkövetést segítő ismeretterjesztő, tájékoztató kiadványok és segédletek, melyek a jogszabályi változtatásokat szakértői tanulmányokra építve mutatják be. Az elemzések során szakterületenként áttekintést adnak a hatályos jogszabályi előírásokról, és azok gyakorlati megvalósulására szakmai javaslatot dolgoznak ki.

 

Almenüpontok:

Dokumentációs Központ

Építési jog

Építésügyi feladatellátás

 

Szakmai Tudástár

Fejléc

Főoldal

Lábléc

 

 

 

ÉTDR

  ÉTDR információk

OÉNY

  OÉNY információk

 

Hatósági felület

 

RSS

 Hírek

 Események

 Pályázatok

 Jogszabályfigyelő

ÉTDR rss ÉTDR