- Lakossági tartalmak
- Szakmai tartalmak
- Döntvénytár
- Energetikai tanúsítás
- Épített örökség védelme
- Építésügyi vizsga
- Építőipari kivitelezés
- Fogalomtár
- Hatóságkereső
- Iratminták
- Jogosultságok
- Katalógus
- Komplex akadálymentesítés
- Nyomtatványok
- Oktatás
- Országos Építésügyi Fórum
- Pályázatok
- Segédletek
- Szakirodalom
- Szakmai Szervezetek
- Tervtanácsok
- Hatósági tartalmak
- Rólunk
Ars Poetica
Kedves Látogató!
Köszöntjük az első olyan szakmai portálon, amely az építésügyet átfogó rendszerben mutatja be.
Mint ismeretes, az építésügy felügyeletét a belügyminiszter látja el, azonban a feladatellátásban több ágazat is érintett. A honlap szakmai tartalmát a Belügyminisztérium Területrendezési és Építésügyi Helyettes államtitkársága gondozza, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság pedig annak üzemeltetését végzi.
E portál célja, hogy segítséget nyújtson az építkező állampolgároknak, a tervezőknek, a beruházóknak és a kivitelezőknek. „A mindent egy helyen” elv szándékával az „e-epites” portálon elérhető:
- az építésügy jogszabályainak teljes köre,
- az építésügyi feladatellátás rendszere,
- hasznos lakossági információk az építésügyi feladatokról,
- átfogó tájékoztatás a szakmai érdekszövetségekről,
- a Dokumentációs Központ szolgáltatásai,
- gyakorlati tudnivalók az energetikai tanúsításról
- az építésügyi hatóságok számára készült speciális aloldal
Lehetőséget biztosítunk mindemellett arra is, hogy a gyakorlati nehézségekkel szembesülő állampolgárok is véleményezhessék akár a már hatályosult joganyagokat is, segítve a tárca jogszabályi-előkészítési munkáját és a már megszületett módosítások finomhangolását.
Emellett formanyomtatványokkal, szerződéskötési mintákkal is segíteni kívánjuk az ágazatban dolgozók munkáját.
A portál tartalma és szolgáltatásai folyamatosan bővülnek és egészülnek ki újabb funkciókkal.
Jó böngészést kívánunk!
Az e-építés portál szerkesztősége
