Továbbra sincs pozitív fordulat az építőiparban
Létrehozva: 2012.07.18. | utolsó módosítás: 2012.11.05
Az MTI tájékoztatása szerint meglepően nagy volt a májusi visszaesés az építőiparban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett jelentése szerint májusban az építőipari termelés volumene 15,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az év első öt hónapjában a termelés 10,8 százalékkal csökkent a múlt év azonos időszakához képest.
TakarékBank Zrt. elemzője szerint az épületek építése várhatóan nem fog beindulni a közeljövőben sem, ezt a kiadott építési engedélyek alacsony száma is jelzi. Azt azonban bíztatónak látja, hogy az új rendelések állománya felfelé mozdult. Ez főleg a vasúti felújításokhoz, illetve a kommunális beruházásokhoz kapcsolódó, döntően uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseknek köszönhető. A vasút- és útfelújítások tárgyában megkötött szerződések növekedésének az egyik fő oka, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a közlekedési támogatásokra vonatkozó uniós források lehívásánál a korábban tervezett ütemhez képest jóval előbbre tart - közölte a társaság hétfőn, hozzátéve, hogy az összesen csaknem 2000 milliárd forintos keretből 1400 milliárd forint összegű fejlesztés már előkészítés vagy kivitelezés alatt áll
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) arra számított, hogy a termelés csökkenése lassulni fog, ezért a májusi adatok kellemetlen meglepetést okoztak. Az ÉVOSZ prognózisa erre az évre 8-10 százalékos visszaesést valószínűsít - mondta Koji László, a szervezet alelnöke. Kiemelte: ez már a hatodik rossz éve az építőiparnak.
Forrás: www.mti.hu
| Csatolmány | Dátum | Méret |
|---|---|---|
| 2012.07.18 | 86.55 KB |
