Elektronikus lesz az építési engedélyezés (MTI)

Nettó 391 millió forintból akarja megteremteni a Belügyminisztérium az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató, elektronikus dokumentációs rendszert - az erre kiírt tárgyalásos közbeszerzés felhívása a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.Az elektronikus dokumentációs rendszer központi adatbázisa átfogja az egész országot. Így az ország bármely településén lakó építtetőnek lehetőséget ad arra, hogy az építési engedélyt és annak mellékleteit elektronikusan nyújtsa be. A hatóság is elektronikusan intézi az ügyet, és a szakhatóságok is így kommunikálnak a hatósággal.
A munka a megalapozó tervek elkészítésével indul, és a tesztelt rendszer átadásával ér véget.Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az árbevétele - az elmúlt három év átlagában - elérte a nettó 600 millió forintot, és ennek fele alkalmazásfejlesztésből, valamint informatikai projektmenedzsmentből származott.
A közbeszerzésre július 15-ig lehet jelentkezni. A második fordulóba jutó cégeket augusztus 12-ig értesíti az ajánlatkérő.
 
Budapest, 2011. június 20., hétfő (MTI)

Aktuális

Építési jog

Szakmai tartalom

 

 

Hatóságoknak


Hasznos információk

Tartalom beküldése

Lakossági tartalmak

Szakmai tartalmak

Hatósági tartalmak

Dokumentációs Központ

 

Lábléc

 

RSS

 Hírek

 Események

 Pályázatok

 Jogszabályfigyelő