201 pályázó nyert a tanyafejlesztési programban
Létrehozva: 2011.12.07. | utolsó módosítás: 2011.12.22
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jóváhagyta a nyertes tanyapályázatokat. Az idén első alkalommal, kizárólag nemzeti forrásból meghirdetett 930 millió forintos keretösszegű tanyafejlesztési programból összesen 201 pályázó nyert állami támogatást.
A Kormány és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kiemelt célja a tanyarendszer korszerű megújítása, valamint az ott élők helyzetének, gazdálkodásának támogatása.
A Tanyafejlesztési Program a Nemzeti Vidékstratégia egyik kulcsfontosságú eleme, első induló programja.
A programra 206 alföldi településről nyújthattak be pályázatokat többek között önkormányzatok, kistérségi társulások, tanyagondnoki szervezetek és gazdálkodók két célterületre; tanyás térségek, települések, valamint tanyagazdaságok fejlesztésére.
A tanyafejlesztési program pályázatait rendkívül nagy érdeklődés kísérte mind az önkormányzatok, mind a gazdák részéről. A megadott szeptember 30-i határidőig összesen 441 pályázat érkezett a formai és tartalmi értékelést végző VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetéhez. A 441 jelentkező közül 290 felelt meg a rendeletben szabályozott jogosultsági követelményeknek, végül a bírálóbizottság 201 pályázatot hagyott jóvá.
A Kormány és a Vidékfejlesztési Minisztérium határozott törekvése a program folytatása, a tanyai gazdálkodás hosszú távú fejlesztése, és ezt bizonyítja az is, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében az ideinél nagyobb összeg, 1,5 milliárd forint szerepel erre a célra. A tárca várja a jövő évi programra azon pályázók újbóli jelentkezését is, akiket az idén a szűkebb keret miatt nem lehetett támogatni.
A tanyaprogram legfontosabb pályázati céljai: a rossz állapotú utak felújítása, az ehhez szükséges gépek beszerzése, a tanyai áruk piacra jutásának elősegítése, állatállomány kialakítása, bővítése, a tanyák energiaellátásának és ivóvízellátásának javítása, térségi tanyafejlesztési programok kidolgozása, vetőmag és gyümölcsfa beszerzése, a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése, valamint a gazdálkodáshoz szükséges eszközök, épületek korszerűsítése.
Forrás:
VM sajtóiroda
