Nemzeti Örökségvédelmi Központ

A jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum keretein belül működő Nemzeti Örökségvédelmi Központ jogelődje a K.Ö.Sz., amely korábban Á.M.R.K. néven működött, és az OMF (Országos Műemlékvédelmi Hivatal) átalakítása során jött létre.
 
1992-93-ban a közigazgatási rendszer átalakulásával a műemlékvédelem terén minden funkciót egyben ellátó OMF feladatait jogfolytonosan több önálló, a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter irányítása alatt álló új intézmény vette át. Ehhez az átszervezéshez köthető az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMvH), az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ (ÁMRK) és a Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG) megalakulása.
 
Az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ (ÁMRK) 2007-ig működött, ekkor feladatainak kibővítésével és névváltoztatással jött létre a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ). Elsődlegesen a hatóságként tevékenykedő OMvH (Országos Műemlékvédelmi Hivatal) szakmai háttérintézménye, a műemlékvédelem operatív feladatainak állami szolgáltatója. Ebbe az intézménybe integrálódtak az egykori OMF tervezési, szakrestaurátori, kutatási, valamint táj- és kertépítészeti osztályai.
 
Alaptevékenysége volt a kiemelt jelentőségű, vagy veszélyeztetett helyzetű műemlékek és környezetük komplex, mintaértékű kutatása, a műemlékek régészeti feltárása és falkutatása, valamint építészeti tervezése és restaurálása. A műemlék-helyreállítás a különböző ágazatokat összehangolva (építész, művészettörténész, régész, szakági tervezők, kert- és tájtervezők, kő-, festő-, farestaurátorok, épületdiagnosztika), egymásra épülő komplex tevékenységként történt, főleg állami, önkormányzati és egyházi megrendelésekre, határainkon innen és túl egyaránt.
 
Az örökségvédelmi törvény 2010. augusztus 1-jén hatályba lépett módosítása értelmében megszűnt a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ). A nagyberuházásokhoz kapcsolódó megelőző feltárások koordinációját és a KÖSZ által megkezdett ásatásokkal járó feladatokat a jogutód Magyar Nemzeti Múzeum újonnan létrehozott szervezeti egysége, a Nemzeti Örökségvédelmi Központ (NÖK) vette át.
 
Jelenleg ez az Intézmény ad helyet a műemlékek épületrégészeti kutatásával foglalkozó régészeknek és kifejezetten műemlékek tervezésére specializálódott építész tervező csoportnak is.
 
 
Az intézet vezetői:
Hable Tibor
szakmai főigazgató helyettes,
Dr. Csornay Boldizsár
igazgató,
Deák Zoltán és Fülöpp András
osztályvezetők

Aktuális

Építési jog

Szakmai tartalom

 

 

Hatóságoknak


Hasznos információk

Tartalom beküldése

Lakossági tartalmak

Szakmai tartalmak

Hatósági tartalmak

Dokumentációs Központ

 

Lábléc

 

RSS

 Hírek

 Események

 Pályázatok

 Jogszabályfigyelő