A Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra)
Létrehozva: 2010.11.16. | utolsó módosítás: 2010.12.16
Magyarországon először városszépítő bizottságok, egyesületek a XIX. század elsõ felében alakultak: 1808. november 21-én tartotta első ülését a Fővárosban a „Szépítő Bizottmány”.
Az egyesületi forma a század második felében terjedt el. A századfordulón már szinte minden városban és számos községben volt szépítő egyesület. Működési feltételeik azonban csak 1949-ig voltak adottak. 1960-as évektől próbálkoztak ismét a mozgalom újraélesztésével. A városvédő egyesületek első, 1981. október 7-8-án tartott országos találkozóján egyetértettek abban, hogy tevékenységük kezdeményező és tudatformáló szerepet játszik a településvédelemben, településfejlesztésben, a közösségek alakításában.
Az egyesületek 1986-ban alakították meg szövetségüket Város-Község Védő és Szépítő Egyesületek Szövetsége néven. A Szövetség 1991-ben változtatott nevén, azóta Város- és Faluvédők Szövetsége néven működik.
A Szövetség célja a magyarországi települések természeti és épített értékeinek védelme, a tájhoz, történelemhez, településszerkezethez illő fejlesztésük, szépítésük, valamint a helyi hagyományok, a kultúra feltámasztása, gyarapítása. A Szövetség jelenleg mintegy 250 tagegyesületet tömörít. Az Europa Nostra - Európa legnagyobb nemzetközi civil szervezete - 1991-ben vette fel tagjai sorába Hungaria Nostra néven. A Szövetség Budapesten irodát tart fenn, részben a szervezet koordinációs és adminisztrációs feladatai, valamint tagszervezetekkel való folyamatos kapcsolattartás, működésük segítése céljából.
1991 óta kéthavonta saját, országos terjesztésű lapot jelentet meg Értékmentő néven.
A Szövetség alakulása óta minden év nyarán találkozóra hívja tagegyesületeit valamely tagegyesület székhelyére. A találkozók alkalmával a jelenlévők a település- és környezetvédelem, és -szépítés, a településfejlesztés, nemzeti kulturális örökségünk, a közösségek helyzete aktuális kérdéseivel foglalkoznak. Az adott témakörökben véleményüket ajánlásokként fogalmazzák meg és ezeket eljuttatják az illetékesekhez, illetve sajtóban közzéteszik. Ezen alkalommal adják át ünnepélyes keretek közt a Podmaniczky-díjakat. A díjakat minden évben mindazon magánszemélyeknek és közösségeknek adják, akik foglalkozásuktól, munkahelyi kötelezettségüktől függetlenül, vagy azt jelentősen túlteljesítve a legtöbbet tették épített és természeti környezetünk, kulturális örökségünk értékeinek védelmében.
A Szövetség elnöke: Ráday Mihály Kossuth Díjas és Europa Nostra Díjas művészettörténész, alelnökei: Dr. Winkler Gábor Ybl-díjas építész és Srágli Lajos történész.
Forrás: www.hungarianostra.hu
