Az idén első alkalommal meghirdetett építészeti nívódíjat megosztva két település épületegyütteseinek (pincesor és lakóházhomlokzatok) a faluképet meghatározó példaszerű értékvédelme kapta meg. A másik két elismert alkotás egy egyedi parasztház felújítása és egy homlokzatrekonstrukció voltak.
A Helyi Építészeti Örökség 2007 Nívódíj címben és 700.000 Ft összegű díjazásban részesült Györköny, helyi védelem alatt álló Pincehegy épületegyüttese védelmében, felújításában és fenntartásában közreműködők:
Építtető-kivitelező: Györköny Község Önkormányzat, Braun Zoltán polgármester
(7045 Györköny, Fő u. 53-55.)
Györköny Tolna megye területén, a Paks-Dunaföldvár kistérségben lévő település. Természet-földrajzi fekvését tekintve a Dél-Mezőföld tájegységen belül a györkönyi löszháthoz tartozik, mely 160-180 m tengerszint feletti magasságon fekszik.
A község területe ősidők óta lakott hely, az első írásos emlék egy vatikáni adólista a XIII. századból. A történelem során a település gyakran elpusztult, a legnagyobb pusztítás a XVI. században a török uralom alatt történt. Ekkor, a XVII. században a település teljesen elnéptelenedett, a környék többi településéhez hasonlóan. Az újratelepítés a XVIII. század elején kezdődött Meszlényi János földesúr támogatásával, és gyakorlatilag a század végéig tartott. Meszlényi János helyi nagybirtokos igen kedvező feltételeket biztosított:
-
A szőlő 7 évig adómentes
-
Minden család saját házat építhet, saját szőlőt telepíthet
Az első német telepesek 1718-ban érkeztek Burgenlandból. Ők az úgynevezett "Heidebauer"-ek. A második hullám 1722-tõl érkezett Hessen Tartományból, Darmstadtból és környékéről. A települést a II. világháborúig túlnyomó többségben német nemzetiségűek lakták. A lakosság főleg mezőgazdasági termeléssel foglalkozott, a szőlőkultúrát Burgenlandból és a Rajna vidékéről hozták magukkal az új telepesek. A környék homokos talaja alkalmas a szőlőtermesztésre, így jelentős szőlőterület alakult ki a község határában.
A falu építésével párhuzamosan szaporodtak a présházak a lakóterület keleti oldalán található löszös talajú dombon, a „Pincehegyen”. Mivel a boltozat nélküli pincék építésére a környéken egyedül ez a terület volt alkalmas, valóságos pincefalu alakult ki itt. A pincék kb. 70%-a ma is boltozat nélküli.
A présházakkal beépített terület nagysága kb. 113.000 m2. A présházak száma a XIX. század végén volt a legnagyobb, ekkor kb. 420 népi jellegű épület állt a területen. A többnyire egységes stílusban épült, terület nélküli présházak helyenként szabályos utcákat alkotnak. Mivel a lakosság fő jövedelemforrása a II. világháborúig a szőlő és a bor volt, nagy gonddal építették és ápolták az emberek a pincéket és környékét. A présházak egymáshoz közel állnak, ez az is az oka, hogy szoros emberi kapcsolatok, élénk társasági élet alakult itt ki, mely a mai napig hagyományteremtő.
A II. világháború után sok szőlő terület és présház magányosan, gazda nélkül maradt, s ennek következményei a környezet állapotában igen hamar megmutatkoztak. Sok épület összedőlt, az utak járhatatlanná váltak, az egykor gondozott területet cserjék, bokrok nőtték be. A megmaradt épületek nagy részének az állaga leromlott.
A közösség azonban a romló folyamatot megállította. A még mindig jelentős és megújuló szőlő területek, az egyre növekvő hazai és külföldi idegenforgalom hatására az 1980-as években – kezdetben elszigetelt, egyéni akciókként – megkezdődött az épületek és közvetlen környezetük rendbetétele.
A falu 1985-ben az I./1985./XI.1. tanácsi rendelettel szabályozta a Pincehegy területét, a rajta található és létesítendő építményekkel kapcsolatos műszaki jellemzőket. Ez a rendelet a hagyomány, az egységes jelleg megőrzését szolgálta és helyi védelem alá vette a Pincehegyet. A rendezés az elhanyagolt, használaton kívüli részek tereprendezését, parkosítását, megfelelő növényzettel való beültetését, a közlekedési utak helyreállítását és gondozását célozta. 1987-ben elkészült a pincefalu rendezésének, fejlesztésének a terve. A minőségi fejlesztés keretében a meglévő épületek eredeti stílusban történő helyreállítása, valamint az egykori présházak helyén, az eredeti környezettel összhangban, újak létesítése is szerepelt.
A 90-es években több közösségi funkciónak adott otthont a Pincehegy területe: fafaragó tábor, sakkversenyek /szabadtéri, 320x320m-es tábla és faragott bábuk használatával/, tánc táborok és előadások, teke. Létrehoztak egy pincemúzeumot is, hagyományos építéstechnikával készült présházban, ahol a szőlőművelés, borkészítés eszközeit mutatják be.
2004-ben sor kerülhetett a Pincehegy revitalizációjára, ezen belül a terület zöld területének rendezésére is.
A Pincehegy építészeti értékeit a falu közössége és vezetése továbbra is fontosnak tartja. Az új településrendezési tervben külön fejezet foglalkozik a Pincehegy építészeti szabályozásával. Ennek nyomán megtörténik az egykori pincelyukak, omladozó présházak felmérése, majd az építészeti jellegzetességek, a meghatározó karakterjegyek meghatározása. Ennek alapján kerül összeállításra a szabályozásban, hogy miként lehet a területen új, de a régiekkel harmonizáló pincéket, présházakat kialakítani, építeni.
Összességében a helyi védelmi rendelet a természetes környezetben lévő népi, nemzetiségi hagyományokat és építészeti értékeket őrző terület meglévő elemeinek, karakterének megőrzését célozza, mely folyamatosan alkalmas a helyi lakosság és az ide érkező külföldi és belföldi látogatók szabadidejének kulturált eltöltésére. A közösség törekvése, hogy a Pincehegyet eredeti állapotában megőrizve az utókor számára átörökítse.
Példa értékű a helyi védelem alatt álló területen elhelyezkedő, mintegy 250 épületből álló pincefalu folyamatos megújítása, a történeti értékek megmentése. A pincék-présházak felújítása folyamatosan, nagy hozzáértéssel, megfelelő minőségben, hagyományos anyaghasználattal történik. Értékeket konzervál, a rekonstrukcióban mértéktartó és a helyi megoldásokhoz illeszkedő, miközben a hagyományos funkciót fenntartja, tovább élteti.
A feladat közösségformáló erejű, élettel tölti meg az építészeti emlékeket. Az országban általában fokozottan hátrányos helyzetű, veszélyeztetett pincesorok számára mintát ad. Folyamatos hasznosítása, használata biztosított, a falu életének fontos részét képezi.
A Helyi Építészeti Örökség 2007 Nívódíj címben és 700.000 Ft összegű díjazásban részesült Závod, helyi védelem alatt álló lakóépületek homlokzatainak felújítása megvalósításában közreműködők:
Építtető: Závod Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Szász János polgármester
(7182 Závod Új u. 13.)
Tervező: Szász Gábor építész (Szegmens Kft.)
(7182 Závod, Székely u. 142.)
Kivitelező: Antal Márton, Forrás Bau Kft.
(7150 Bonyhád, Rákóczi u. 17.)
Závod község Tolna megye dél-nyugati részén, a Völgységben, festői környezetben fekszik.
A faluról az első írásos feljegyzés 1231-ből maradt fenn. Az ősi település a törökkorban elnéptelenedett. A török pusztítás utáni első telepesek az ide-oda vándorló rácok voltak. Német telepesek 1718-ban érkeztek Závodra Fulda környékéről. A tisztán német ajkú település szépen fejlődött, lakói jól alkalmazkodtak az adottságokhoz. Virágzó szőlő-, gyümölcstermesztést és állattenyésztést teremtettek, mely jómódúvá, gazdaggá tette a falut. A betelepülők kultúrája az építkezésre is hatással volt, azonban a XIX. század derekától - talán az egyre jelentősebb fahiány miatt - a németek teljesen felhagynak az addig még alkalmazott Fachwerk technológiájával, és kialakították a jellegzetes hosszú, fatornácos házaikat, a mezőgazdasági vidékeken az udvar végén keresztben vagy hosszában álló hatalmas, téglából készült csűrökkel.
A XIX. századtól kezdve a nemesi-polgári építészet stílusa egyre erősebben éreztette Závodon is a hatását. Általánosságban a század végén bekövetkező mezőgazdasági fellendülés hatására a parasztság vezető rétegei határozott polgári attitűdöket vettek fel. Ez az épületetek külső megjelenésén is megmutatkozott. A németek polgárosodó jellegű építészetének sok emléke maradt fenn, jól reprezentálják ezt a pályázó lakóházak díszes homlokzatai is.
Az 1945-öt követő időszakban a Völgységben sok falu sorvadásnak indult. Ennek az lett a következménye, hogy sok településen a külső megjelenést illetően szinte konzerválódtak a XX. század közepi állapotok. Ezekben a falvakban sok az elhagyott ház is. Szerencsésebb a helyzete azoknak a településeknek, ahol sok ingatlant a városiak üdülőnek vásároltak meg. Závod ezek közé sorolhatja magát. A falu megüresedett ingatlanjai iránt az utóbbi években megnőtt a külföldi kereslet, mely köszönhető a táj és a falukép harmóniájának, szépségének.
Ma a község lélekszáma mintegy 330 fő, mely az 1970-es években még 900 fő körülire volt tehető. Jelenleg székelyek, németek és felvidékiek lakják békés egymás mellett élésben. A fokozatosan hátrányos helyzetbe jutott község felismerte, hogy kitörési esélyt egyedi építészeti és vallási vonatkozású emlékei, azok megismertetése jelenthet. Az elszegényedett, elöregedő településen sok a vallási emlék – köztéri szobrok, körmeneti kápolnák, feszületek, kálváriadomb – és sok a védettséget élvező épület, épületrész. Ezek tudatos védelme 1985 óta folyik. A helyi kultúra, hagyományok, identitás megőrzése érdekében Závod Községi Önkormányzat több lakóházat, kerítést, köztéri kutakat, szobrokat, vallási emlékeket, gazdasági épületeket és présházakat helyezett helyi védelem alá. Ezzel a hagyományos falukép megőrzése volt a cél. A Községi Önkormányzat 2004-ben sikeresen pályázott a SAPARD programra, melynek során 75%-os önrészhez jutott a védett helyi értékek nagy részének felújításához. Ennek keretén belül 30 utcafronti homlokzat rekonstrukciójára, megújítására kerülhetett sor.
Závod olyan település, ahol a megmaradt értékeket igyekeznek rendben tartani, az elpusztultakat jó színvonalon rekonstruálni. A „Helyi Építészeti Örökség” építészeti nívódíj pályázaton három homlokzat felújítása indult, de a helyreállítás jóval több épületen történt meg. Ezzel egységes, a történeti értékeket előtérbe helyező utcaképeket, településkaraktert állítottak helyre hitelesen. A helyreállított lakóépületek megőrzik eredeti funkciójukat, hasznosításuk továbbra is biztosított. A település jellegzetes építészeti vonásokkal rendelkező épületeit 1996. nyarán felmérték és dokumentálták, majd az önkormányzat az arra alkalmasnak ítélt értékeket ez alapján helyi védelem alá vonta. 2003-ban helyi pályázatot hirdettek a védett értékek felújításának támogatására. Ugyanebben az évben a település az elvégzett munkáért Podmaniczky díjban részesült. A munkában a helyi önkormányzat partnerre talált a település lakóiban, akik egyre inkább felismerik értékeik egyediségét, fontosságát, s szemléletük, értékítéletük ezen a téren jelentősen megváltozott. A faluképet meghatározó felújításokra e nélkül az együttműködés nélkül nem kerülhetett volna sor.
A „Helyi Örökség 2007” pályázat keretében díjazott felújítások:
A Székely u. 139. sz. ház utcai homlokzatának felújítása:
A homlokzat az 1960-as években megrongálódott, melyet a tulajdonos az eredeti homlokzati arányokat megváltoztatva állította helyre: a tornác végéből az utca felé nyíló – a település épületeire máig oly jellemző – úgynevezett „halotti ajtót” kibontatta, helyét befalaztatta. Az eredeti ablakok helyett egy darab hármas osztású szabvány ablakot építtetett be, végül a főpárkány alatti homlokzat felületet kőporoztatta. A jelenlegi rekonstrukció során ezt a kőpor réteget eltávolították, az eredeti ablak és ajtó nyílásokat, valamint a nyílásosztásokat helyreállították. A homlokzat ezt követően hagyományos simított mészvakolatot kapott, majd sor került a homlokzati díszek – nyílás keretezések, párkányok – rekonstruálására. Ezt a munkát a településen megtalálható példák alapján, illetve a házban megtalált eredeti kerámia díszek felhasználásával készítették. A fafelületek és a tagozatok felületképzésének a színeit a még eredetiben megtalált részletek alapján határozták meg. A különleges, koronával díszített vízgyűjtő üstöt újra gyártatták.
A Széchenyi u. 112. sz. ház utcai homlokzatának felújítása:
A település módos parasztportáinak utcafronti homlokzatán jellegzetes elem a tető csonka kontyolása. A héjazatok 1970-es évekbeli cseréje során azonban a kontyolásokat sok helyütt megszüntették, megváltoztatva ezzel a homlokzati arányokat.
Az épületen ezt a jellegzetes stílusjegyet a felújítási munkák során újból elkészítették. A homlokzat eredeti arányainak helyreállítása után a vakolat és a meglévő tagozatok sérüléseit kijavították. Az árnyékoló zsalutáblák felületét újra csiszolták, majd eredeti színükben újra festették. Pótolták a padlástéri, míves szellőző ablakokat, valamint az eredeti vízgyűjtő üstöt. Sor került a tagozott homlokzat festésére, színezésére is.
A Széchenyi u. 121. sz. ház utcai homlokzatának felújítása:
A korábbi tatarozások során az épület minden díszítése elpusztult, csupán a főpárkány maradt meg az eredeti részletek közül. Mivel a rekonstrukció során nem állt rendelkezésre korabeli fotó, a tervezési munkát a tulajdonos emlékezetében élő kép, valamint a még fellelhető helyi és környékbeli példák segítették.
A felújítási munka során a kőporos vakolatot eltávolították, majd rekonstruálták az egykori tagozatokat. A homlokzat mészhabarcs felületét az építés korára jellemző színvilágnak megfelelően színezték. Itt is sor került a településre jellemző díszes vízgyűjtő üst újra gyártatására.
A faluképet megújító tervszerű és ütemezett munkák során egységesen törekedtek a hagyományos homlokzati architektúra visszaállítására, az eredeti arányok és részletek megtartására, a hagyományos építési technikák és anyagok alkalmazására. Mindehhez a munkához a települési önkormányzat és az ott lakók maximális együttműködése, összehangolt munkája volt szükséges. Feltárták a település hagyományos építészeti értékeit, jellegzetességeit, a karakterhordozó elemeket, és ezen előkészítő munka eredményeire támaszkodva alkotta meg 2002-ben az önkormányzat helyi védelmi rendeletét, mely a rekonstrukciós folyamat elengedhetetlen háttere.
Elismerésben és 300.000 Ft értékű díjazásban részesült:
Nyalka, helyi védelem alatt álló lakóház felújítása (9096 Nyalka Petőfi u. 14.) megújításában közreműködők:
Építtető-kivitelező: Viszló László
(9096 Nyalka Petőfi u. 14.)
Tervező: Dimény Gábor
(9025 Győr, Bálint Mihály u. 71.)
Nyalka a Pannonhalma alatt elterülő síkságon fekvő magyar kisközség, a megye legrégibb községeinek egyike. Már 1001-ben, Szent István oklevelében szerepel „villa Chimudi” néven. 1250-ben Szent László szabadalomlevelében „Hymud alias Nelka” alakban említik. A szentmártoni apátság udvarnokainak faluja volt.
A török világban a behódolt községek közé tartozott, és török földesura volt. 1627-ben a lakosok a törökök zaklatásai elől szétfutottak, néptelenül hagyván falujukat, mely még 1641-ben is pusztán állott, és csak ekkor kezdtek lakosai visszatelepülni. Ezt követően is a főapátság tulajdona maradt.
A megyében általános, és a településre is jellemző hagyományos fésűs építkezés meghatározó jellegzetessége, hogy a telkek berendezésében a lakóház és a gazdasági épületek egymás mögött, egy fedél alatt állnak. Építkezési anyaguk a vályog volt, ritkábban fecskerakást is alkalmaztak. A homlokfalat deszkából, vagy sárral betapasztott sövényből készítették, mint az még a régi házakon látszik.
A XIX. században, a vármegye vízdúsabb nagyobb részén a náddal való fedés volt az általános. Ma már ez ritka. A belvízlevezetés következtében nagyrészt megszűntek nádasok, így a zsúpfedés vált általánossá, majd ezt később a cserép váltotta fel.
A házakban a helyiségek hagyományos elhelyezése rendszerint a következő volt: elöl az utcára néző szoba, a gádorból vagy a folyosóról való bejárattal, utána a konyha, azután a hátsó szoba, ezt követi a kamara, azután az istállók, és végül a kocsiszín vagy félszer. Ez az elrendezés csak annyiban változik itt-ott, hogy a konyha után, a hátsó szoba hiányában, már a kamara következik, s hogy néhol csak egy, máshol pedig két istálló van. A baromfihidas és sertésól többnyire az udvarban külön áll.
A pályázatra beadott épület az 1930-as évek elején épült. 1990-ben vásárolta meg egy család, és saját otthonuknak újították föl.
Az épület oromfalas, nyeregtetős tömésház, cserép fedéssel, nagyrészt eredeti nyílászárókkal. Az udvar felől, a lakóhelyiségek előtt tornác fut végig. A felújítás során a labilis oszlopokat, a mellvédfalat újra rakatták. A tető lécezést, a cserép héjalást kicserélték. A falak szárítást, újrasározást követően meszelést kaptak. A mai igényeknek megfelelően a belső helyiségek hagyományos hajópadló burkolata alá padlószigetelés került. Az épületbe bevezették a vizet, fürdőszobát alakítottak ki. A felújítás során megmaradt a fa gerendás mennyezet, a tapasztott fal, az utcára néző eredeti ablakok. Az épület megőrizte arányait, belső térosztását, a rá jellemző anyagokat és szerkezeteket. A felújításhoz eredeti vagy korhű anyagokat használtak.
A magyar falu jellegzetes épületei – melyek fokozatosan eltűnőben vannak – mára már jelentős értéket képviselnek, ezért fontos a fennmaradásuk-fenntartásuk, egyedi védettségük.
A régi, hagyományos formákat, térsorolást őrző parasztház magán kezdeményezésű felújítása során törekedtek az eredeti, történeti állapot helyreállítására, de ugyanakkor a mai kor igényeit is kielégítették. Ily módon alkalmassá vált a mai életmód befogadására anélkül, hogy az épület jellegzetességei, értékei csorbultak volna. A lakó funkció biztosítja az épület hosszú távú fenntarthatóságát. Az egykori funkciók átértékelése mellett is ötletes és példamutató megoldás.
Elismerésben és 300.000 Ft értékű díjazásban részesült:
A Schöpf Mérey Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ utcai homlokzatának felújítása (1091 Budapest, Bakáts tér 10.) homlokzatrekonstrukciójában közreműködők:
Építtető: Dr. Garamvölgyi György, Schöpf Mérey Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ
(1091 Budapest, Bakáts tér 10.)
Tervező: Krikovszy Péter vezető tervező, BFVT Kft.
(1061 Budapest, Andrássy út 10.)
A Bakáts tér Ferencváros főtere, a kerület városközpontjának jelképe.
A XIX. század első felében telekadományozással keletkezett teret uralja a - korábbi kis templomot követően épült – műemlék templom. A tér jelenleg műemléki környezet, a térfalakat képező épületsor a Fővárosi Önkormányzat védettsége alatt áll.
A XIX. században a városi központokra jellemzően, klasszikus intézményekkel együtt /óvoda, plébánia, elöljáróság/ jött létre a tér egyik meghatározó épületeként a jelenleg Schöpf-Merei Ágostról elnevezett kórház. 1906-ban, Márkus Géza tervei alapján épült az egykori „Erzsébet Homeopata Kórház” helyén, és alapítójáról elnevezve Erdey Szanatóriumként nyílt meg.
A háromemeletes, szecessziós épületet különleges kompozíciós- és részletgazdagság jellemezte. Finom mívű architektúra díszítette az aszimmetrikus homlokzatot. A kettős homlokzati sík, a rátétek és bemélyítések erőteljes plasztikusságot eredményeztek. Az előregyártott gipsz díszítőelemek a jó arányú homlokzatot finom részletekkel gazdagították. Kiemelkedő szépségű a kapu dúsan faragott kő kerete.
Az épületet 1913-tól bérelte a Főváros, majd négy év múlva megvásárolta. 1968-tól lett a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ otthona.
A XX. század közepén a nagyszerű homlokzatot értő felújítás helyett teljesen lepusztították, a tér ékessége felismerhetetlenül, nyomasztó tömegként éktelenkedett évtizedekig. A II. világháború után a homlokzat díszei végképp eltűntek, és a részletgazdag architektúra lyukarchitektúrává silányult.
Az épület eredeti homlokzatát egy képeslap, és a bécsi Anton Schvoll „Budapest új épületei” korabeli fotósorozatának egy felvétele őrizte meg. Ez utóbbi kép képezte a rekonstrukció alapját: a BMGE Fotogrammetriai Tanszék munkatársai a perspektivikus fotót transzformálták, ortogonális képpé „torzítva” azt. Így kaptak az eredeti állapotról hiteles, méretarányos homlokzat ábrázolást. Ugyanezzel a módszerrel készült a meglévő állapot felmérése is. A két állapot együttes felszerkesztésével kerülhetett sor az eredeti osztásrend rekonstruálására, a nyílászárók és a díszített mezők formájának, méreteinek meghatározására. Minden díszített egység 1:20 léptékben került kidolgozásra, a kapuról 1:1 léptékű műhelyrajz készült.
Az eredeti, gazdagon díszített homlokzat egyszínű, a tagolásoknak megfelelő mezőkben árnyalatnyi színeltéréssel és felületminőséggel készült. A mozgalmas, plasztikus felületen az árnyékok játéka, mélysége, változása adott változatosságot.
A helyreállítás során a vakolt felületek minőségét, színét, az anyag minőséget művészettörténész határozta meg, kivitelezésük kézzel történt. A vakolat díszek és a gipsz elemek rekonstrukcióját iparművész végezte, korabeli fotók alapján. A húzott vakolati díszekhez külön sablon készült.
A homlokzat rekonstrukciója a résztvevők – a kórház vezetése, mint megbízó, a kerületi és a fővárosi önkormányzat, valamint a tervezők – kiemelkedő együttműködése révén valósulhatott meg, példát teremtő eredménnyel az érték megőrzés terén.
A szükséges anyagi forrást pályázati pénzekből, adományokból, hozzájárulásokból teremtették elő.
A felújítás gondos munkával előkészített és elvégzett, a kutatási eredményeket maximálisan felhasználó, mintaszerű homlokzat helyreállítás, mely 2005-re készült el. Az egykor teljesen lecsupaszított utcai homlokzat régi terv alapján történt rekonstruálása, az eredeti, gazdag, különleges homlokzatképzés visszaállítása egyedülálló a maga nemében. Építészetileg, műszakilag korrekt megoldás született, mely példát mutat a környezetének, alakítja, formálja terét és a nagyközönséghez is szól. A kórház szintén minden dicséretet megérdemel, hogy ezt fontosnak tartotta és meg is tudta valósítani.