Adatvédelem - Jogi nyilatkozat

A honlap eredeti szerkezete, külalakja, tartalma a Belügyminisztérium (BM) szellemi alkotása; jogi védelem alatt áll. A honlap audio és vizuális tartalma bárki által szabadon felhasználható, idézhető és többszörözhető – feltéve, hogy a további felhasználás nem üzleti, kereskedelmi célból történik, és a forrás feltüntetésre kerül. A másodközlésnek meg kell felelnie a sajtóról szóló 1986. évi II. tv., a Büntető Törvénykönyv (1978.évi IV. tv.), a Polgári Törvénykönyv (1957. évi IV. tv.), a Szerzői jogról szóló (1999. évi LXXVI. tv.) törvények megfelelő paragrafusainak.

A honlapon elhelyezett közlések a nyilvánosság tájékoztatását szolgálják, és semmilyen módon nem kötik a minisztériumokat. A honlapon elhelyezett egyetlen közlés sem tekinthető szerződési ajánlatnak vagy szerződési ajánlat elfogadásának.

A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy az itt közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállalnak bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. A minisztérium fenntartja a jogot, hogy a honlap tartalmát részben vagy egészben bármikor megváltoztassa.

A honlapon elhelyezett linkkel hivatkozott, harmadik személy által fenntartott külső oldalak tartalmáért a minisztériumokat semmiféle felelősség nem terheli.

E World Wide Web szolgáltatásról szóló referenciák (linkek) elhelyezhetők más online szolgáltatásokban. Az BM fenntartja magának a jogot, hogy a méltatlan környezetbe helyezett kapcsolódás ellen kifogást emeljen és annak megszüntetését kezdeményezze.

 

Adatkezelési és felelősségi nyilatkozat

A minisztérium (BM) az általuk működtetett internetes fórumokra, illetve hírlevélre való jelentkezés regisztrálására adatokat kér be, a szolgáltatást használni kívánó szervezetektől és magánszemélyektől. A regisztrációs eljárás során a kérdések útján bekért adatokon kívül egyéb (így például a bejelentkezés helyére, a bejelentkezéskor használt szoftverek típusára, vagy a bejelentkezés időpontjára utaló) adatokat semmilyen módon nem gyűjt, és nem szerez meg.

A regisztrációs eljárásban beszerzett adatokat kizárólag az ott megjelölt célra használja fel, és nem egyesíti más forrásból származó adatbázisaival. A regisztrációs eljárás során beszerzett adatokat harmadik félnek semmilyen formában nem adják át.

A minisztérium, bár minden tőle elvárhatót megtesz a regisztrációs eljárás során rögzített adatok titokban maradásáért, nem felelős az adatok esetleges hardver- vagy szoftverhiba miatti nyilvánosságra kerüléséért.

A BM minden tőle elvárhatót megtesz a regisztrációs rendszer működésének biztosításáért, de nem felelős azokért a károkért, amelyek a regisztrációs oldalakkal összefüggésben, azok működésképtelenségéből, nem megfelelő használatából, illetve számítógépes vírusból, vonal- vagy rendszerhibából, adattovábbítási késedelemből erednek, illetve a regisztrációs oldalakon megtalálható adatok, információk bárki által történő illetéktelen megváltoztatásával következnek be.

Dokumentációs Központ

Építési jog

Építésügyi feladatellátás

 

Szakmai Tudástár

Fejléc

Főoldal

Lábléc

 

 

 

ÉTDR

  ÉTDR információk

OÉNY

  OÉNY információk

 

Hatósági felület

 

RSS

 Hírek

 Események

 Pályázatok

 Jogszabályfigyelő

ÉTDR rss ÉTDR